2. fejezet - Színezüst Hold

She Wolf

Farkasvadász



2. fejezet – Színezüst Hold

Clove belépett a szobába. Kezében egy enyhén nedves kendőt tartott, melyet már agyongyűrögetett. A szoba közepén megállt, csak akkor vette észre a húgát.

Denselle az ablakban ült és az utcát nézte. Nagy volt az élet odakint. Amióta a falusiak megtudták, hogy Shann életben van, és valószínűleg rájuk vadászik, elkezdtek kiépíteni egy védelmi rendszert a falu köré. Csapdákat helyeztek el, a munkások éjt nappallá téve dolgoztak. A favágónak kétszer annyi fát kellett kivágnia, a kovácsoknak több lándzsa – és nyílhegyet, kardot és más fegyvereket kellett készíteniük. Hamarosan az egész falu munkába állt, otthonokat erősítettek meg, őrtornyokat építettek, sőt, még egy vizesárkot is ásni kezdtek. Denny nézte a kis utca forgalmát, melyen asszonyok és gyerekek szaladtak, férfiak lovagoltak és szekerek mentek ezerfelé. Ha tudnák, hogy Shann nem odakinn az erdőben, hanem idebenn a faluban van...

- Holnap telihold – szólalt meg hirtelen. Clove fölkapta a fejét, először nem értette, hogy miért mondja ezt a húga. Aztán rájött.

- Félsz? – kérdezte halkan.

- Kéne? – Denny a nővére felé fordult. Látta, hogy Clove kisírta gyönyörű szürke szemeit.

- Nem szégyen, ha félsz, Denselle! Én is félek. Mindenki fél. – Clove a kendőt az ágyára dobta és közelebb lépett a húgához. Leguggolt mellé és két tenyerébe fogta az arcát, hogy szemeik egy vonalba legyenek.

- Mi bánt, Denny?

- Csak Shann...megölte anyát, és most visszatért! – Denselle tudta, hogy hazudik. Nem Shann ölte meg az anyját, hanem a farkasvadász, de nem mondhatta el az igazat, bármennyire is szerette a testvérét. Ha Clove rájönne, megvetné és félne tőle.

- Robert és Alambae gazda megígérték, hogy megölik. Nem fog sokáig vadászni ránk. Tudom mennyire hiányzik anya, Denny! De ne félj, minden rendbe jön! – Clove magához húzta és átölelte testvérét. Denny rosszul érezte magát. Hazudott a testvérének, hazudott mindenkinek. Ő nem több mint egy csaló, egy aljas áruló. Nem vadászik rendesen, mint egy igazi farkas, ő inkább a falusiak állataira hajt. És most még csodálkozik, hogy üldözik?

- Szerinted el fog jönni holnap?

- Ha el is jön, várni fogjuk! – Clove elengedte Denny-t, úgy nézett rá. Az előbb még egy védtelen lány volt, de most egy harcra kész nő. Denselle csodálta ezért a tulajdonságáért. Csodálta és szerette.

- Ha a falu közelébe jön, Roberték üldözőbe veszik és megölik. Hallottam, amint a tervet készítik. Holnapután este már nyugodt szívvel fekhetünk le. – Clove elmosolyodott, amitől Denselle még rosszabbul érezte magát. Ezek szerint ő holnapután már nem fog élni? Csak azért, mert megölt két nyulat? Ez volt az első vadászata, de máris üldözötté vált! A telihold mindig csábító, de holnap nem változhat Shann-ná. Denny tudta, hogy a telihold nincs befolyással az átalakulására, akkor változik át, amikor csak akar, de teliholdkor mindig nagyobb a kísértés. Az egyetlen baj csak az volt, hogy farkaséne vágyott a teliholdra, a vadászatra és egyre éhesebb volt...

***

Denselle újabb korsó sört tolt a mészáros elé. Hanry Butterford volt a falu mészárosa és egyben idősebbik nővére Adele férje is. Adele most várta első gyermeküket, alig néhány hete volt már csak hátra. Amint megtudta, hogy teliholdkor hajtóvadászatot szerveznek Shann ellen, ő is menni akart. Adele kérlelte, könyörgött neki, hogy ne menjen, Hanry hajthatatlan maradt.

- És hogyan akarjátok előcsalogatni? - kérdezte, miközben hatalmas kezébe fogta a kupát. Robert elmosolyodott, majd Denny felé lökte a saját kupáját.

- Csalival. – vigyorgott.

- Miféle csalival?

- Elkerítünk egy területet, amit megfigyelünk és elengedünk ott néhány tehenet. Erre Shann biztos ráharap.

- Miből gondolod, hogy eljön?

- Eddig minden teliholdkor eljött! – vágott a szavába türelmetlenül Adele.

- Persze. De mi van, ha mégsem?

- Előbb – utóbb csak fölbukkan. – válaszolta Robert mogorván.

- Melyik tisztást kerítjük el?

- Azt, amelyik legközelebb van az erdőhöz és a faluhoz. A fél csapat az erdőben a másik fele a faluban bújik el. Így Shann nem tud elmenekülni.

- Értem. – Hanry a szájához emelte a kupát és egy szuszra kiitta. – Hányan leszünk?

- Nyolcan. A favágó, én, te, a kovács két fia, Jonathan Kingsley és az unokatestvérei.

- Erős a csapat. De mi van, ha Shann erősebb lett? Újra farkasvadászt hívunk? – Denny-t szíven ütötte az utolsó kérdés. Hogyhogy újra farkasvadászt hívnak? Csak nem a falusiak hívták az előzőt is? Csak nem az ő hibájukból halt meg az anyja? Denselle csak remélni tudta, hogy érzelmei nem ülnek ki az arcára. Nem hitte volna, hogy a falusiak hívták a farkasvadászt. Elfordult és a lépcső felé indult. Már nem érdekelte, hogyan akarják becserkészni, csak egyvalami járt a fejében: azt a farkasvadászt úgy hívták! Nem csak úgy véletlenül tévedt erre, szándékosan hívták ide! Denny mély csalódást és haragot érzett. Hogy tehették ezt? Persze megértette: nem volt más választásuk. Shann elődei gyilkoltak és rettegésben tartották az embereket. Legjobb megoldásnak tűnt, hogyha képzett vadászt hívnak. De ez a megértés nem volt erősebb, annál a haragnál, annál a gyűlöletnél, amit érzett. Ezek miatt az emberek miatt vesztette el az anyját, az utolsó személyt, aki igazán törődött vele. Denselle fuldoklott a haragtól, látása elhomályosult, rettegett az átalakulástól. A hátsó ajtó felé indult, föltépte és kirohant rajta. Csizmája beleragadt a sárba, de nem érdekelte, csak futott, nem tudott mást csak futni. El innen, messzebb, sosem akart visszatérni. A falu szélénél megállt és visszanézett. Vajon ezt érezte az anyja is? Neki is megölték az anyját és bosszúból, a szelíd farkasból kegyetlen vadász lett? Mert Denny most ezt tervezte. Bosszút. Hallotta a terv részleteit, hallotta, hogyan akarják megölni, de keresztülhúzza a számításaikat. Nem lesz az a jókislány, aki könnyedén megadja magát. Ha a falubeliek harcra éhesek, hát megkapják.

***

Shann lenézett a falura. Kék szemei gyilkos fénnyel ragyogtak a telihold fényében. Látta a falu fényeit, a mozgást a tisztáson, érezte a tehenek illatát. Csábítónak találta, de más zsákmányt szemelt ki magának. Lassan megfordult és leügetetett a szikláról. A préda egész éjszaka várni fogja, de minél előbb élvezni akarta a győzelmi mámort. Szélsebesen megindult a falu nyugati széle, a juhász otthona felé. Vajon mit szólnak majd a falusiak? Csalódottak vagy dühösek lesznek – e? Vagy talán mindkettő? Shann még a gondolatát is élvezte a dolognak.

Az erdő sötét és kihalt volt, csak néhány bagoly huhogott a fenyők tetején. Az erdei állatok tudták, hogy ez az éjszaka nem az övék, ezért nem is bújtak elő. Shann átugrott egy kidőlt fa fölött, majd könnyedén érkezett. Úgy ismerte az erdőt, mint a tenyerét. Denselle Winmerként a falu volt az otthona, de Shannként már a zord táj, az erdő. Minden apró szegletét ismerte ennek a kietlen vadonnak. Lassított, majd megállt. Fölemelte a fejét és beleszimatolt a levegőbe. Megérezte a prédája szagát, amitől elöntötte az öröm. A széljárás is kedvező volt a számára, már csak le kell vadászni.

Lassan közelített a kis ház felé, melynek kéményéből füst szállt fel. Tehát van a házban valaki! Shann óvatos volt, de már nem bánta, ha meglátják. Az emberek már így is tudnak a létezéséről. Mély levegőt vett, erősen koncentrált a támadásra. Lassú, hosszú lépésekkel közelített a karám felé, majd mikor elérte, a földhöz lapult egy olyan helyen, ahol sűrű volt az avar. Szerencsére eddig még senki nem vette észre. Shann tudta, hogy egyetlen esélye lesz, tehát nagyon pontosnak és gyorsnak kell lennie. Ezek az állatok sokkal többen vannak, mint a nyulak voltak. Shann türelmesen várt, szinte mozdulatlanná dermedt. Egyetlenegy kis hiba és az egész terve elveszett, és akkor a falusiak rájönnek, hogy sokkal okosabb, mint amilyennek gondolták. Shann fölkészült a támadásra és mikor eljött a megfelelő alkalom, elrugaszkodott a talajtól.

A juhok békésen legeltek a karámban. Éveken keresztül nem háborgatta őket senki, ezért nem is féltek az előttük álló hosszú éjszakától. Ráadásul a juhász kutyája is vigyáz rájuk. Most mégis rettegés futott végig rajtuk, ösztönük azt súgta, menekülniük kell. A nyugtalanság az őrkutyára is átragadt, ezért fel- le járkált a birkák mellett. Nem értette mitől rémült meg a nyáj, de felkészült az esetleges támadásra.

Shann átugrotta a kerítés rozoga deszkáit, majd egy balkanyarral üldözőbe vette a nyájat, mely megindult az ellenkező irányba. Egyre gyorsabban mozgott, már csak néhány méter választotta el az elmaradott juhoktól. Két választása is volt: vagy egy fiatalabb példányból vacsorázik, vagy egy öregebbet választ. Shann az előbbi mellett döntött. Kitért jobbra és balról kezdte beszorítani a csapatot.

Ekkor éles ugatást hallott. Shann a nyájat üldözte, őt pedig a juhászkutya. Gyorsan kellett cselekednie, ha ma éjszaka enni akart. Megnyújtotta a testét, gyorsabban kezdte szedni a lábait. Egy fiatal példány ekkor kivált a nyájból, talán azt hitte gyorsabb a többinél, Shann nem húzta az időt, nyomban üldözőbe vette, majd oldalról ráugrott. Hegyes fogaival az állat nyakába harapott, majd addig szorította, míg az állat kimúlt.

Shann dühös volt. Tökéletes vadászata lett volna, ha ez a kutya nem zavarja. Legjobb megoldásnak tűnt, ha áldozatával együtt meglóg. Shann nagyobb volt zsákmányánál, de így is nagyon lassan haladt vele. A kutya már a nyomában járt, vészesen vicsorgott mögötte. Shann átbújt a deszkák alatt, de a juh már nem fért át. Választania kellett: vagy itt hagyja, vagy megküzd a kutyával, és Shann most nem engedett a zsákmányból. Vicsorogni kezdett, miközben fölborzolta a szőrét, és ugyanezt tette a kutya is. Néhány másodperc múlva Shann ugrott és a torkánál elkapta a juhok őrét. Ekkor szúró fájdalmat érzett az oldalában: tehát a kutya nem számított arra, hogy a farkas nekiugrik. Birkózni kezdtek, Shann többször is megharapta ellenfelét, de az is keményen visszavágott. Shann érezte, hogy ennek a küzdelemnek nincs értelme, vagy ő öli meg az őrt vagy, az őr öli meg őt, ezért támadás helyett inkább félreugrott, majd szemügyre vette harcias kedvű ellenfelét. Egy pillanatig ’farkasszemet’ néztek egymással, majd Shann áldozatához ugrott és loholni kezdett. Fáradt volt, de még a birkával is képes volt átugrani a deszkákat és eltűnni az erdőben.

***

Robert kutyaugatást hallott. Már hosszú órák óta várták a farkast, de még nem jelent meg. Talán az ugatás annak a jele, hogy a közelben jár? Már épp szólt volna a társainak, hogy készüljenek, mikor dulakodás és vad vonyítás ütötte meg a fülét.

- Shann lecsapott! – kiáltotta. Társai nem értették, hogy mit akar mondani, de Robert már nem törődött vele. Futva indult abba az irányba, ahonnan a tompa hang hallatszott. Alambae gazda és Jonathan Kingsley a vadász fia, követték.

Robert csak futott a hang irányába, bokrokon, ágakon és őzcsapásokon keresztül, maga sem tudta mit keres vagy merre tart, csak egyvalamit akart: megtalálni a farkast! A távolból már látszódtak a juhász házának fényei, és a füst. Talán valami baj történt?

- Jack! Marilene! – Robert széthajtott két ágat, hogy jobban lássa a házat.

- Jack! Marilene! – kiáltotta ismét. Először nem látott semmi különöset, csak a nyájat, mely kavarogva haladt a deszkák mentén. Utána vette észre a sebesült kutyát, mely egyik lábát fölemelve bicegett vissza a házhoz.

- Marilene! Jack! Hol vagytok?  - Marilene, a juhász felesége óvatosan kinyitotta az ajtót és Robert elé sietett. Zokogva borult a hatalmas férfi nyakába, miközben érthetetlen szavakat motyogott. Hirtelen fölnézett Robertre és egy helyre mutatott.

- Shann. Itt volt Shann!

Robert abba az irányba nézett, ahová a fiatal nő mutatott. Egy helyen fölkavarodott a por, mancsnyomok és halvány vérfoltok voltak. Robert egyszerre mindent megértett: az ugatást, a vonyítást és a dulakodást. Shann és a juhászkutya egymásnak ugrott.

- A kutya megölte Shann-t?  - kérdezte hirtelen. Marilene a fejét ingatta. Tehát Shann még él!

- Marilene! Mi történt? – Alambae gazda lihegve és kimerülten érkezett. Jonathan támogatására volt szüksége, hogy két lábon tudjon maradni.

- Shann itt járt. – felelte helyette Robert. Megfordította Marilene-t és a ház felé tolta. – Mondj el mindent, kérlek! Akkor el tudjuk fogni.  – mondta, mire az asszony bólintott.

Odabent jó meleg volt, a tűzhelyen még halványan izzott a parázs. Marilene levetette magát az asztal mellé, úgy nézett föl a jövevényekre.

- Joff ugatni kezdett – kezdte – azt hittem csak egy róka, ezért kimentem megnézni. De nem róka volt! Hatalmas volt, gyors és nagyon erős. Hófehér volt a bundája, fehér és vöröses – barnás. De nem is a termete volt a legfélelmetesebb, hanem a szeme! Jéghideg volt a szeme. – Marilene fölzokogott – Megölte az egyik birkát. Joff utánament, hogy elkapja, de Shann nekiugrott...harcoltak egymással és Shann erősebb volt. Nem tudtam segíteni Joff-nak. Annyira megijedtem!  - Marilene mégjobban zokogni kezdett, mire Alambae gazda azonnal odaugrott hozzá. Robert viszont csak állt, majd hirtelen megfordult és kirontott a házból. Egészen addig a helyig futott, ahol Joff és Shann egymásnak ugrott. A nyomok azt mutatták, hogy Shann tényleg óriási és nagyon erős. Robert fölemelte a fejét és a Holdra nézett, mely vakító szürkeséggel vonta be a tájat. Arcát megvilágította az ezüstös derengés, szemeiben visszatükröződött a színezüst Hold. Hiszen Shann szürke! Ez a farkas nem lehet Shann. Robert összezavarodott. Hiszen nem is Shann tért vissza! Új farkassal van dolguk, és ez azt jelentette, hogy ideje farkasvadászt hívniuk.

**********

Hát nem éppen a legjobb, de szerintem jobb lett, mint az első fejezet. Hamarosan hozom a következőt, ami szerintem már hangulatosabb lesz, a következő fejezetekben már lesznek szemszögek is. :D