Meglepetés

Hatalmas köszönet a díjért Sandra Blake-nek! Ilyen díjam még nincs, nagyon nagyon örülök neki! :D

Szabályok:

001. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést, és tedd ki a fent látható képet!

002. Őszintén válaszolj a kérdésekre!

003. Összesen öt személynek kell továbbküldened!

004. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!

005. A díjat visszafelé nem lehet adni!

Kérdések és válaszok:

Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

Két keresztnevem is van, az egyik Flóra, a becenevem pedig Annie.(innen tudjátok a másikat)

Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Nem szokásom. Nem is emlékszem, hogy sírtam volna valaha is bármelyiken. Talán a Mad World-ön.:)

Félsz a sötétben?

Nem, sőt. Kifejezetten szeretem. :D

Szerelmes vagy valakibe?

Jelenleg nem.

Mi volt a legcikisebb dolog, ami eddigi életedben történt veled?

Fogalmam sincs. Nagyon sok volt, szinte minden héten elkövetek valami nagyon cikis dolgot. Akaratom ellenére is. :P :)

Gondolatban öltél már meg valakit?

Nem is egy személyt. :D

Szerinted a péntek 13. szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?

Nem nagyon hiszek az ilyenben, de inkább a szerencsétlenség mellett voksolok. Mondom ezt azért, mert egyszer péntek 13.-án mentem vérvételre...brrr :)

Van olyan dolog, amit a szüleidnek sem árultál el?

Hogy a bánatba ne volna? :D

Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Ha mások azt gondolják, hogy az a szám rossz, akkor menjenek a fenébe, én akkor is meg fogom hallgatni, mert szeretem! :D

Kiskorodban sírtál amikor szurit kaptál?

Nem, de csak azért, mert anyukám azt mondta, ajándékot kapok, ha nem sírok. És azóta nem sírok, hátha még ad... :D

Mit tennél ha hirtelen híres lennél?

Az első "őrültségroham"után leülnék és teletömném magam csokival. Másodszor elmennék New Yorkba a Pandemóniumba és kitombolnám magam. :D

Szoktál álmodozni?

Szent kötelességemnek érzem, hogy álmodozzak :)

Járnál Chase Crawforddal?

Az attól függ, mennyi közös van bennünk. :)

Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány neveik?

Azért ennyire ne szaladjunk előre! :D xD

Adni vagy kapni jobb?

Is-is. Én mindkettőt imádom, bár ott van bennem az önzés is. :D

Titkom?

Hogy a viharba ne volna? De jelenleg egy se jut eszembe... túl jól titkolom. :DD

Bakancslista?

New York. Meg úgy az egész világ.

Kinek küldöm?

TJ

Juce

Lala

HappyGirl

Dorien

15. fejezet - Elengedlek életemért

Sziasztok!
Megérkezett az évadzáró fejezet, remélem tetszeni fog. Direkt a mai nap akartam hozni, mivel... ma van a CSONTVÁROS premier!! Ohh gosh! Már nem tudok magammal mit kezdeni, annyira izgatott vagyok, egyszerűen látni akarom! :D Szerintem nagy izgalmamban, eléggé összecsaptam a fejezetet, de remélem a terjedelem majd kárpótol titeket. :)
Árnyvadászos szép álmokat nektek!
xxx Denny

A tűz fölizzott, ahogy egy újabb adag fa került rá. Bár a téli időszakban a természetből begyűjtött fa erősen nedves, több volt a semminél. De még így is jócskán füstölt, ahogy az ágak megégtek.

Egy idő után a szerteszét szóródó parázs, és az éhes lángok eltűntek, és már csak egy aprócska tábortűz maradt belőle, ami épphogy csak melegített.

Denny fázósan húzta össze magát, és a tűzbe bámult. Már bánta, hogy olyan meggondolatlanul megmártózott a jéghideg hegyi patakban. Farkas éne el tudta viselni a hideget, mert vastag bundája megvédte a fagytól, de emberi alakja most szenvedett.

Nem csak a lány bőre volt iszonyatosan hideg, és nedves a patak vizétől, hanem a ruhája is.

Mégis legszívesebben újra megfürdött volna a vízben, hogy lemossa magáról a ragadós, félig fagyott vért, és, hogy a jeges víz enyhítse a lőtt seb, okozta fájdalmat a vállában.

Ráadásul nem éppen a legkellemesebb pozícióban volt a karja, hogy sérült válla pihenhessen. Amint Tristan rájött, hogy őrá vadászott az elmúlt – lassan – két hónapban, azonnal megkötözte.

Denny tudta, hogy ez lesz, és tényleg megértette a fiút, amiért megkötözte őt. Annyi bosszúságot okozott már neki, hogy számon sem tudta tartani. De ami a legszörnyűbb a farkasvadász szemében, hogy nem hagyta magát megölni. De ugyan melyik farkas sétál oda elé, és hagyja, hogy átszúrják a szívét egy karddal?

Semelyik.

Denselle elgondolkodott az elmúlt időkön. Mikor is jött el a faluból? Az Őszünnep utáni napokban, ahogy a farkasvadász megérkezett a falujukba.  Olyan élesen emlékezett arra a napra, mintha csak tegnap lett volna. Ahogy a fiú ott guggolt és vizsgálta Shann nyomait – az ő nyomait. Akkor még nem tudta, nem is gondolta volna, hogy ő lehet a farkas.

És mikor először nézett a szemébe azokkal a smaragdzöld szemeivel. Mintha akkor elgyengült volna a térde. Vagy csak képzelte? Rosszul emlékszik?

De aztán minden megváltozott. Neki el kellett hagynia a falut, és a farkasvadásznak is. Vajon gondolt arra valaha is, hogy ők ketten örök ellenségek lesznek? És voltak.

És az első este vele, ahogy üldözte? Még magának is alig akarta elismerni, de lenyűgözte a fiatal vadász ügyessége. Még egy tapasztalt, erős farkasvadásznak is meggyűlt volna a baja Shann-nal. De Tristannak már az első alkalommal sikerült megsebeznie őt, és ha nincs Jonathan, talán meg is öli. És akkor most nem lennének itt.

Belőle prémet készítettek volna, a fiú pedig visszatért volna a családjához. És minden rendben lenne.

Kivéve, hogy Denny családja gyászolna. Nem tudnák, nem értenék, hogy mi történt vele, és keresnék. Azután föladnák, és eltemetnék őt. Vagyis csak az emlékét.

Rájönne-e bárki is a faluból, hogy ő volt a fenevad? Talán igen, talán nem.

De az biztos, hogy nagyon hiányozna nekik. Nélküle talán nem is lenne olyan az élet, mint előtte volt.

De nem így alakultak a dolgok. Ő megmenekült, és elsodorta a hegyi patak, ezzel megmentve az életét. És csak újabb gondot okozott Tristannak.

Bár ő maga nem tudta mennyi ideig nem volt magánál, Tristan valószínűleg több száz mérföldön át követhette a patakot, hogy újból rábukkanjon Shann nyomaira. És sikerült neki?

Nem.

Csak akkor tudta, hogy ott van a közelben, mikor ellopta tőle a kardját, és hosszú úton át magával vonszolta, míg végül behajította a patakba. Vajon tudja, hogy ő volt? Hogy ő fosztotta meg a farkasölő kardtól?

Mindenesetre sejtheti, hogy ő tette. Vagyis inkább Shann.

És ezzel csak jobban fölszította a bosszú tüzét a fiúban, hiszen kénytelen volt szállást keresni, de még ott sem hagyta őt békén.

Talán egy kicsit úgy tűnik, hogy ő futott a farkasvadász után, ahogy betört a Vándorló Vadászba. De majd arra fogja, hogy az éhsége vezette oda, nem pedig az, hogy már napokon át követte a fiút.

És ott kerültek szembe csak igazán!

Denny emlékezett, hogy még egy kicsit el is csodálkozott, amikor a fiú megjelent az étkező ajtajában. Ha igazán Denselle lett volna, biztosan belefeledkezik a látványba. De akkor Shann volt, és úgy minden könnyebb volt.

Denselle elfintorodott; még mindig érezte Tristan vasas vérének ízét a szájában.  Bár Shann nagyon is élvezte, hogy beleharaphat azokba az erőteljes izmokba a karján.

A gondolatra majdnem elmosolyodott.

Csak most fogta föl igazán, hogy mindvégig játszadozott vele, sosem volt köztük igazán komoly ez a gyilkos viszony.

És talán kicsit meg is rettent, amikor Tristan leszédült a lováról, és a hóba ájult. Mindig azt hitte, hogyha a fiú meg is hal, akkor legalább miatta fog. Nem pedig egy rabló miatt!

És ekkor Shann dühös lett, maga sem tudta miért.

Mindvégig az erdőben bujkált, alig pár méterre a fiútól, mikor az a kocsihoz volt láncolva, és szenvedett a hidegben.

Maga sem tudta mit keres ott, vagy miért teszi azt, amit csinál. Egyszerűen csak megtette.

Még csak nem is volt éhes, mikor a sült szarvashúst falatozó rablóbanda közé ugrott. Még mindig látta maga előtt a megdöbbent arcokat, ahogy rájuk vicsorított, majd mindenki fegyverek után kapott.

De mivel nem számítottak a kietlen pusztán támadásra, nem is igazán védekeztek, így a fegyverek nagy része is a kocsiban volt, vagy az erdőben elrejtve.

De Henk még ez alól is kivétel volt, és egy méretes tőrrel sújtott le a szarvashúst eszegető Shann-ra.

A többiek szétszéledtek, Shann pedig meglepetésében bújt el. Nem számított rá, hogy az óriás rátámad. Bár így utólag visszagondolva, számítania kellett volna rá.

Meghúzta magát a szekér alatt, és mikor Henk rávetette volna magát a fiúra, ő is előmerészkedett. Még volt egy befejezetlen ügyük.

És nem csak azért volt dühös, mert a viking nem hagyta megvacsorázni. Hanem mert megzavarta a csatájukat Tristannal.

És utána már nem volt megállás. Nem akart bántani senkit, mégis megtörtént a baj. Henk után sorba jöttek a többiek, és vagy ő marad ott, vagy ők.

Tristant viszont nem bántotta. Arra gondolt, elgondolkodott-e rajta a fiú? Hogy miért hagyta életben? Hiszen látta a rettegést a szemében, mikor ott állt Henk mellett, és rá nézett.

Ez már túl sok volt még Tristannak is.

De aztán őmellette szállt harcba, de még így is vigyáznia kellett rá. És vajon vigyázott rá?

Akkor arra gondolt, sosem látja őt többé. És most itt ül vele szembe, és csak egy rakás kő, meg egy kis tűz választja el őket egymástól.

Tristan bármikor végezhet vele, már ott meg kellett volna ölnie a patakparton.

De mégsem tette.

- Denny? – szólalt most meg csendesen, mire a lány fölemelte a fejét. A tűz másik oldalán guggolt, kezében egy darab fával, és belebámult a lángokba.

- Tényleg... tényleg te vagy Shann? – kérdezte, és rápillantott a lányra. Denselle megmerevedett, majd lehajtotta a fejét, mire Tristan egy kétségbeesett sóhajjal, fölállt és a tűzbe dobta a fát. A lángok új életre kelve nyaldosták a száraz ágat, és vadul törtek az ég felé.

Denny nem mert a fiúra pillantani. Még ő maga sem tudta mit érez.

Tristan belerúgott néhány kőbe, majd a patak felé indult, és eltűnt a távolban.

A táj elcsöndesedett, már csak a tűz pattogása, és Shadowfax horkantásai hallatszottak végtelen időn át.

Denselle hirtelen fölkapta a fejét, és körülnézett. A tűz nem világított meg sok mindent az éjszakai sötétségben, de azt azért látta, hogy Tristan elment. Nincs a közelben.

Fogalma sem volt mennyi ideje mehetett el, és, hogy mikor jön vissza. De ha eléggé siet, meg tud szökni.

Megmozdította elgémberedett karját, és majdnem fölkiáltott fájdalmában. Ahogy nem használta a karját, a zsibbadás lassan elnyomta a fájdalmat. De most újra visszatért.

Denny fölszisszent, és lassan megmozgatta fájós testét. Csak most jutott el a tudatáig, hogy mennyire fázik, annak ellenére, hogy rajta van a köpenye.

Minden erejére szüksége volt, hogy meg tudja fordítania csuklóját, de, ahogy megpróbálta, a kötél a bőrébe vágott, a fájdalom pedig a vállába. Denny tompa kiáltást hallott visszaverődni a közeli hegyekről.

Fölkapta a fejét, azt hitte Tristan kiáltott, majd rá kellett jönnie, hogy ő volt. Magában átkozódni kezdett, és egyre sebesebben forgatta a kezét. Nem is törődött a vállában egyre erősödő fájdalommal, csak ki akart szabadulni.

- Meg akarsz szökni? – Denny fölkapta a fejét, és meglátta szemben Tristant. Egy palackot szorongatott a kezében, jobb karját megtisztította, és bekötözte; egész testét vastag ruha és köpeny fedte. Úgy látszott sikerült megszabadulnia a vértől, és vele együtt az emlékektől is. Gyorsan összeszedte magát, legalábbis Denny remélte, hogy nem teszi ilyen gyorsan túl magát az egészen.

- Miért nem válaszolsz? – Tristan hangja nyugodt és csendes volt. – Nem is szóltál hozzám mióta... mióta megtaláltalak. – egy percre elhallgatott és leszegte a fejét.

- Nincs mit mondanom. – szólalt meg végül Denny. Hangja tartózkodó és kissé rekedtes volt.

Tristan egy gyors hümmögéssel válaszolt, majd közelebb lépett a lányhoz, és leült mellé. Karjait a térdein nyugtatta, kezében a palackkal, amiben – Denny szerint – patakvíz volt.

- Ki kéne tisztítani a sebedet. – szólalt meg végül.

Denselle mély levegőt vett, hogy tiltakozzon, de Tristan már föl is térdelt, és megragadta a köpenyénél fogva. Denny-ben bent rekedt a levegő, átfagyott testével még arra sem volt képes, hogy ellökje magától a fiút.

- Mit művelsz? – kérdezte vacogó fogakkal.

- Csak nem hagyom, hogy fertőzésben halj meg. – mondta, és vizet fröcskölt a sebre.

- Mert te akarsz megölni, mi? – vetette oda neki, és megpróbált elhúzódni tőle, de a fiú erősen fogta. Érezte a fájdalmat, és válla egyre jobban égett a jeges víz érintése alatt.

Denny megborzongott, ahogy a fiú a sebre fektette jéghideg kezét.

- Nem tudtam, hogy a farkasok valójában emberek. – felelte szinte suttogva, arcán látszott a gyötrelem.

- Az igazi farkasok nem olyan nagyok és erősek, mint mi.

- Mi? – Tristan fölkapta a fejét, és hitetlenkedve meredt rá.

- Igen, mi. Mégis mit vártál? Hogy én vagyok az egyetlen? – kérdezte, és egyre jobban próbált elhúzódni Tristan ügyködő keze elöl.

- Nem. Nem. Persze, hogy nem. – mondta sietve, és befejezte a seb ellátását.

- Köszönöm. – nyögte ki Denny kelletlenül, mire Tristan döbbenten meredt rá.

- És magatoknál vagytok? – kérdezte – Úgy értem, tudjátok, hogy mit tesztek, mikor...?

- Igen.

- Akkor miért gyilkoltok? Embereket öltök!

- Nem vagyunk gyilkosok! – kiáltott rá Denny remegve. – Nem ölünk embereket, csak állatokat. Úgy vadászunk, mint az emberek.

- Megölted Henket! Láttalak. És öt éve még a faludban élőket is gyilkoltad!

Denselle megdöbbent, és falfehér arccal nézett Tristanra. A farkasvadász megijedt, hogy valami rosszat mondott, és már nyitotta is a száját, hogy visszakozzon, de Denny közbevágott.

- Hogy mondhatsz ilyet? Nekik sosem ártanék! A barátaimnak, a családomnak. Soha! – az utolsó szót már ordította, és ha Tristan nem tartotta volna a vállánál fogva, talán neki is veti magát.

Tristan bólintott, majd nyelt egyet és elengedte a lányt. Fölállt és az üres palackkal a kezében visszatért Shadowfaxhoz.

Nem nézett Denselle-re, úgy mondta.

- Jobb, ha most alszol. Holnap nehéz napunk lesz.

- Csak nem gondolod, hogy itt maradok veled?

- Nem. Nem maradsz itt.

- Akkor? – kérdezte Denny, és egy percre sem vette le a szemét a farkasvadászról.

- Velem jössz. – jelentette ki Tristan, és elővett egy fekete szövetdarabot, ami takarónak tűnt, majd leterítette a tűz másik oldalára.

Denselle tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy lefekszik rá, és aludni próbál. Ilyen hidegben? És őt így hagyja megkötözve?

- Csak nem félsz tőlem? – kérdezte némi büszkeséggel és felsőbbrendűséggel a hangjában.

- Tessék? – nyitotta ki Tristan a szemét. – Ugyan miért félnék?

Denny válasz helyett óvatosan megemelte összekötözött csuklóját, és bokáit.

- Ja. – ejtette vissza a fejét a fiú. – A végén még megszöksz, mint ahogy az előbb próbáltad! Nem engedlek el, a foglyom vagy! És most aludj!

- Nem vagyok a foglyod! – kiáltott rá Denny, de Tristan csak megfordult és aludt tovább. – Hallod? Nem vagyok a foglyod!

Tristan hátralesett a válla felett, majd így szólt.

- Talán mégis.

Denny bosszankodva fújt egyet, majd leejtette vállait, ami nem kis kellemetlenségbe került. Nem tud így aludni, összekötözve biztosan nem!

Arra gondolt talán Shann ki tudna bújni a kötelekből, de mikor megpróbált átváltozni, a kötél savként kezdte égetni, így inkább fölhagyott a tervvel. Tristanra pillantott, aki – úgy tűnt – mosolyog rajta álmában.

Elhatározta, hogy nem fog aludni, így inkább a békésen eszegető Shadowfaxot nézte, vagy a kristálytiszta eget, hogy elterelje gondolatait.

Minden olyan csöndes és nyugodt volt, mintha nem is fogoly volna, és nem éppen a farkasvadász mellett ülne éberen, hanem az otthonában...

Éktelen zaj térítette magához, és Denny álmosan kapta föl a fejét.

Elaludtam – gondolta átkozódva.

Körülnézett; már jócskán nappal volt, az égen szürkésfekete felhők kúsztak, és a horizontot gyengén megvilágította a délelőtti napsütés.

Denny riadtan ült föl, és tágra nyílt szemekkel bámulta az előtte magasodó fiút.

Tristan már összecsomagolt, és felkészítette az útra a lovát, már csak a lányra várt, és most mosolyogva ugyan, de kissé feszülten nézett le rá.

- Nem azt mondtad, hogy nem fogsz aludni? – kérdezte. Denny csak összehúzta a szemét, de nem válaszolt. Egy percig egymásra meredtek, majd Tristan előhúzta a tőrét az övéből, és közelebb lépett hozzá.

Denselle merőn figyelte, ahogy a tőrrel a kezében felé tart, majd leguggol elé.

Hát így kell véget érnie. Megkötözve, fogolyként fog meghalni, a farkasvadász lábainál. Még csak nem is Shannként.

Mély levegőt vett, és felkészült a halálra.

Tristan megragadta a csuklóját, és elvágta a köteleket, mire Denny döbbent meglepetéssel pillantott föl rá.

- Szabad vagy. – mondta, és visszament a lovához.

- Hogy érted, hogy szabad vagyok? – kérdezte a lány, és kikászálódott kötelékei közül.

- Úgy, hogy elengedlek. Amiért megmentetted az életemet. Most kvittek vagyunk. – mondta, és fölszállt a nyeregbe. – De ha még egyszer is találkozunk, nem foglak kímélni! Túl jó ellenfél vagy. – vigyorgott rá a lányra.

- Csak így? És Shann?

Tristan egy pillanatig szótanul meredt rá.

- Te vitted el a kardomat, ugye? – kérdezte, mire Denny bűnbánóan bólintott. Tristan aprót biccentett, majd elindította a lovát.

- És a falusiak? Mit fognak szólni ha visszamegyek?

- Hát ne menj vissza! És ne kerülj többet a szemem elé! – mondta Tristan, de egy szem fenyegetés sem volt a hangjában.

Denselle csak nézett utána, amíg el nem tűnt a távolba. Nem értette, mi történik, csak azt tudta, hogy valami fenséges érzés járja át.

Elmosolyodott, majd nevetni kezdett. Hetek óta nem volt ilyen boldog.

Hetek óta nem érzete magát ilyen jól...

***

Shann egy sziklakiszögellésen állt, és az alatta elterülő pusztát nézte. Végtelen havas tájat látott mindenütt, csupasz, szürke sziklákkal, és a horizont messzeségével.

Egyetlen egy fekete pont volt a végtelen fehérségben. Apró alak léptetett a távolban, egyre messzebb kerülve tőle.

Tristan talán már el is felejtette a történteket, de Shann – és Denny – örökké emlékezni fog rá.

Mintha csak megérezte volna hogy őt figyeli, hátrafordult a nyeregben, és fölnézett rá.

Köpenyét és haját lobogtatta a szél, bőre fehér volt, de szemében életerős tűz lobogott.

Tristan.

Az ő vadásza.

Az ellensége.

A sorsuk örökre egybefonódott, bárhogy is küzdöttek ellene.

Tristan elfordult, és vágtára ösztökélte Shadowfaxot.

Talán sosem találkoznak többé, de ki tudja mit hoz a sors?

Shann fölvonyított hosszan, erősen, majd megfordult és hazafelé vette az irányt.

14. fejezet - Fekete nyíl

Sziasztok!
Megérkezett az évad utolsó előtti fejezete. Na, izgultok már?
Jó, jó, tudom sokat kellett várni rá, még így nyáron is, de igyekszem pótolni a lemaradást. Szóval a fejezetről csak annyit, hogy egy kicsit durvára sikeredett, azt mondanám ütögeti a +16-ot, de azért remélem nem lett annyira brutális.
Végül is ez egy ilyen sztori. Na jó olvasást! :)
Denny

Tristan megfagyott. Nem a hidegben, hanem Shann látványára. Mozdulni sem volt képes, ahogy a farkas borotvaéles fogai belesüllyedtek Henk húsába, ahogy az irdatlan vadállat súlyától a termetes férfi összerogyott.

Henk a hóba csapódott, mellkasán Shann terpeszkedett, miközben teljes erővel szorította a férfi torkát.

Halálhörgés hangzott a kísérteties éjszakában, és Henk farönkszerű karjai elgyengültek, ahogy Shann bundájába markolt. Már csak arra volt képes, hogy megmaradt erejével megpróbálja lefeszíteni magáról a fenevadat.

Shann tépte, cibálta a férfit, ott, ahol érte, Tristan még sosem látta ennyire vérszomjasnak. Vajon mit tett vele Henk? Miért vált ilyenné?

Henk egy utolsó nyögéssel mozdulatlanná merevedett, karjai a hóba hullottak, és nem lélegzett többé.

Shann még mindig szorította a torkát, majd egy mohó morgásszerűséggel kitépte fogait a viking húsából.

A férfi nyakán vér patakzott, és pillanatok alatt vörösre festette körülötte a havat. Szemei kidülledtek, és Tristant vérfagyasztó rémület járta át tekintetének üressége látván.

Fulladozni kezdett és a hóba dőlt, de szemét mindvégig a fenevadon tartotta.

Shann most végzett Sosevolt Föld legkegyetlenebb bűnözőjével! Annyi ember halt meg, annyian mentek tönkre miatta, több százan próbálták elkapni és végezni vele, évtizedeken át, és Shann-nak mindössze pár percébe tellett.

Tristanon borzongás futott és a félelemtől megremegett. Kapkodva vette a levegőt, és akadozva próbált elmenekülni a farkas elöl. Reménykedett, hogy elfelejti őt...

De Shann visszafordult, és gyönyörű kék szemeit rá szegezte.

Az előbbi vérszomjas, gyilkos fenevad eltűnt, már csupán merő kíváncsisággal nézett a rettegő fiúra.

Szinte élvezi a helyzetet – gondolta magában Tristan.

Shann leugrott a holttestről, de nem ment közelebb. Égő vággyal és csodálkozva meredt ellenfele szemeibe, és Tristan agyán átfutott, hogy ismeri ezt a nézést. Valahol látta már. De hol?

- Henk! – kiáltott egy távoli hang. Shann fölkapta a fejét, és körülnézett. A hang tulajdonosa hamarosan itt lesz, ezért jobb, ha most elmegy. De mi lesz a farkasvadásszal?

Tud vigyázni magára!

Rámordult a vadászra, mire az rettegő tekintettel odébb húzódott, és sérült karjára szorította a kezét.

- Henk! Hol vagy? Henk! – hallatszott közelebbről, majd kisvártatva két ember és egy ló alakja tűnt fel a távolból. A sötétben nem lehetett kivenni, hogy kik ők, de biztosan Henk csatlósai.

- Henk! Henk, itt vagy? Válaszolj már! Henk! – üvöltötte a nő. – Hol lehet?

Shann odakapta a fejét, majd megmutatta végzetes fogsorát, amiről még mindig csöpögött Henk vére.

A nő megtorpant, és fölemelte kardját, majd a társának mutogatott valamit, mire az a farkasra szegezte tekintetét, és elengedte a száron vezetett lovat.

Tristan látta, ahogy megrémül, és hátralép, de ő is fölemeli a fegyverét.

Még nem tudják milyen veszedelmes – gondolta és a sötétségbe elterülő férfira nézett.

Segítenie kéne? Egyáltalán segítene Shann-nak? Hiszen most mentette meg az életét!

Fölnézett és látta, hogy szemből még három alak bontakozik ki a sötétségből.

Shann eddig nem vette észre őket, túlságosan el volt foglalva a nővel és cinkosával.

Nagy hiba. Ő megöli a két bűnözőt, a farkas is meghal, és Tristanra marad még három. Vagy Shann mindet megöli, miközben ők halálosan megsebesítik a farkast, és ő itt marad egyedül.

Összeroskadt a szekér takarásában, nem volt már ereje gondolkodni. Csak pihenni akart, és élvezni hátralevő életét.

De nem lehetett...

Kinyitotta a szemét, és látta, amint körbeveszik Shannt, aki még mindig nem vette észre a mögötte álló három nagydarab férfit. Aztán az egyikük...

- Henk! – ordította döbbenten, és a véres halottra szegezte tekintetét. Arcán egy pillanatra fájdalom suhant át, majd veszedelmes gyűlöletbe torzult.

- Megölted Henket! – kiáltott rá a fenevadra, de talán ez volt élete utolsó mondata. – Megölted a testvérünket!

Shann felé kapta a fejét, és csodálkozva emelte rá a kéken ragyogó tekintetét, de nem is habozott tovább.

Vad morgással vetette a férfira magát, aki odacsapott egyet a kardjával, de túl későn. Shann földöntötte, majd le is ugrott róla, mielőtt lesújtottak volna rá a társai.

- Henk! – visította a szőke nő, és a halott férfihoz ugrott. – Henk! Istenem, segíts! Henk! Henk, kérlek...! – kardját a hóba dobta, majd rázni kezdte a férfit. – Ne tedd ezt! Kérlek ne! – kiáltásai zokogásba csaptak át, majd sírva borult Henk mellkasára.

- Nem lehet! Nem lehet! Neem! – ordította és villámló szemeit a harcoló farkasra, szegezte. – Öljétek meg! Végezzetek a Farkas Úrnővel!

Tristan csak nézte az acsarkodó nőt, majd döntött.

Minden erejére szüksége volt, hogy talpra kényszerítse magát, még meg is kellett kapaszkodnia, de végül sikerült felállnia. Botladozva indult meg a térdelő szőke felé, akit hevesen rázott a zokogás.

A kardja ott feküdt a hóban, néhány méterre tőle.

Tristan a szépen kidolgozott markolat köré zárta az ujjait, és megemelte a pengét. Az egy jeges villanást vetve életre kelt a kezében, és hirtelen elfeledkezett minden fájdalmáról, és a mardosó hidegről is.

Újult erővel szállt csatába Shann oldalán, forgatta a pengét, és élvezte, hogy fém csapódik fémhez.

Tudta, hogy valaki meg fog halni, mégis iszonyatos félelem járta át, mikor ellenfele szívét átjárta a pengéje. Eddig még nem ölt embert. Eddig még nem.

És most úgy érezte, mintha átvágnák a torkát. Elvett egy életet! Egy emberét!

Fájdalommal nézte, ahogy a test a hóba zuhan, és nem mozdul többet.

Kardja végéről egy csepp vér csöppent a hóba, majd a szemben lévő vad arcú férfi döbbent pillantásával találkozott a tekintete.

Nem hisz a szemének – gondolta – ahogy én se!

Majd a viking egy csatakiáltással rávetette magát, kardjaik találkoztak, és mikor a fegyvert belehasított sérült karjába, Tristan fölordított.

- Ostoba, rühes kutya! Ezért megfizetsz! – sziszegte ellenfele, majd nekivetette magát. Kardjával szívére célzott, és Tristan lehunyt szemmel várta a közeledő halált.

Ezzel a tudattal már úgy sem tudott volna többé élni. Hiszen embert ölt...ki tudna?

Rohamosan teltek a másodpercek, és nem történt semmi.

Tristan szeme fölpattant, és látta, hogy támadója a földön fekszik, sérült lábát markolva.

Sokkos állapotban pillantott föl, ahogy Shann már új ellenfelével viaskodik, és dönti a hóba. Hiába rontottak egyszerre ketten állig fölfegyverkezve a farkasra, az mégis erősebb volt náluk.

Shann mindenkinél erősebb.

Tristan a hóban térdelt, és figyelte az eseményeket.

A rimánkodó nőt Henk holttesténél, Shannt, ahogy a két emberrel harcolt, és a mellette nyöszörgő férfit.

Lenézett rá, és megremegett. A viking lábából ömlött a vér, és a helyen ahol elszakadt a csizmája, kilátszott vérvörös húsa.

Nem éli meg a reggelt. Ezzel a sebbel biztosan nem!

A férfi légzése hirtelen lelassult, hörgéssé vált, és égő szemeit Tristanra szegezte.

- Ügyes... – lehelte – nagyon ügyes! – nyelt egyet, majd a könyökére támaszkodott.

- Ránk uszítottad a kis barátodat. De most nincs itt, hogy megvédjen! A testvéreim megölik! Végeznek a Farkasok Úrnőjével, ahogy én veled! – sziszegte sárga fogai között.

Megragadta kardja markolatát, és sérült lábát húzva, Tristan felé vonszolta magát.

- Ne menekülj! Küzdj meg velem! – lihegte. Tristan fölállt, még mindig sokkolták az események. Sok mindent elviselt, de ez már neki is túl sok volt.

- Elég – suttogta maga elé, majd hátrálni kezdett. – Hagyjál!

Shann morogva ugrott elő a ponyva mögül, mögötte egy félig megtépett vérző ember botladozott, majd ájult a hóba. Tristan fölnézett a farkasra, és megmerevedett összemocskolt bundája láttán.

Ez nem Shann, ez egy szörnyeteg!

Shann testét vér borította, pofája mocskos volt, szeme gyűlölettől szikrázott, ahogy a kínlódó férfira esett a tekintete.

Az visszanézett rá, majd szinte könyörögve nyújtotta felé a kezét.

- Ne hagyj így! – kérlelte – Ne hagyj szenvedni! Kérlek, Farkasok Úrnője! Légy könyörületes!

Shann végigmérte a sebesült férfit, tekintete komolyra változott, majd egy ugrással odébb vetette magát.

A viking szitkozódott, arca tele volt gyötrelemmel, de Shann nem foglalkozott vele, izzó szemeit előbb a nőre, majd a fiúra emelte.

Vad pofájából csöpögött a vér, de szemében nem volt más, csak megbánás, és gyötrő bűntudat.

Egy pillanatig a fiún nyugtatta a tekintetét, majd megfordult és a sziklák felé rohant.

Tristan a szekér oldalához szorult, és csak bámult a távolodó után. Farkasok Úrnője?

Egészen a talapzathoz simult, míg egyszer csak valami az oldalába szúrt.

Hátrakapta a fejét, azt hitte az egyik bűnöző az, de csak egy íj volt. Mellette egy tegez, benne egyetlen egy éjfekete nyíl.

Tristan fölemelte sajgó karját, annyi fájdalom érte, hogy már szinte nem is érezte.

Bal karjával megragadta az íjat, majd az idegre fektette a nyilat.

Égő fájdalmat érzett, miközben kihúzta, de nem törődött vele. A távolodó Shannra nézett, és célba vette.

Egyetlen esélye van. Ha ezt elvéti, talán nem lesz több.

Ég veled, Farkasok Úrnője – gondolta, és elengedte a nyilat.

A fekete nyíl végigrepült a sziklák fölött, majd végighasítva Shann bőrét, beleállt a húsába...

***

Shann morogva hagyta maga mögött a csata helyszínét, és botladozó léptekkel indult a hegyek felé.

Már több órája futott megállás nélkül, testében a fekete nyíllal. Szerencséjére nem volt veszélyes a sebe, a találat a jobb elülső lába fölött érte, a válla síkjában. A nyíl átlyukasztotta a lába fölötti bőrt, és a marjánál jött ki a nyíl hegye.

Borzalmas volt így útnak indulni, de a farkasnak nem volt más választása. Ha marad Tristan megöli.

Minden lépésnél beléhasított a fájdalom, ahogy a nyíl húzta a sebe körüli bőrt. Egy idő után már csak három lábon ugrált, de így is szörnyű volt a menetelés.

Éjfél körül lehetett, mikor a sziklák pengeélessé váltak, föltámad a jeges északi szél, vízesés hangját hozva magával.

A hegyi patak ott lehetett valahol a közelben.

Shann átvágott egy kőhalmon, és egy hegyszorosban találta magát, ahol csendesen folydogált a patak.

Lemászott a kiélezett sziklákon, és a patak partjára ment.

Biztonságos hely volt, kétfelől sziklafal és kőrakások védték, oldalról pedig a zúgolódó patak, ami a hegyből tört elő.

Shann belépett a jéghideg vízbe, és teljesen elmerült benne. A víz lehűtötte a testét, és kimosta bundájából a mocskot és a vért, emellett csillapította az égető fájdalmat is.

De nem maradhatott sokáig, mert a jeges víz ugyanúgy perzselte a bőrét, mint a tűz. Kievickélt a vízből és megrázta magát.

Ahogy a nyíl megmozdult a bőrében, mardosó kínt érzett. Nincs más választása, ki kell húznia onnan!

De hogy tudná ezt egy farkas megtenni? Hiszen nincs keze, amivel meg tudná fogni. De egy embernek van. És itt van a közelben!

Shann a patakpartra lépett, hogy feje már belelógott a félig fagyott vízbe, majd szorosan a kövekhez simult.

Becsukta és összeszorította a szemeit, majd érzete, ahogy a meleg kiáramlik a testéből, és a fájdalom átterjed a mellkasába.

Denselle úgy érezte, nyomban megfagy, és, hogy a fájdalom azonnal végez vele.

Levegő után kapkodott, és lüktető vállára szorította a kezét.

Már több mint egy hónapja nem változott ár emberi alakjába, így megviselte ez a lét. Alig érezte a végtagjait, szájában még mindig a vasas embervér ízét érezte, és a fájdalom most sokkal tisztább volt.

Shann sokkal jobban viselte az ilyesmit, de neki egy törékeny emberi lénynek, fölfordult tőle a gyomra.

Kellett neki egy kis idő, amíg a fájdalom csillapodott, és hozzászokott, hogy ismét emberi alakjában van.

Fölemelte a fejét, és bal kezével megragadta a nyíl hegyét.

- Légy erős, kislány! – suttogta magának. – Ez most nagyon fájni fog! – azzal beletörte a nyilat a sebbe.

A fekete vashegy hangtalanul hullott a kövekre, majd Denselle hátranyúlt, hogy kihúzza a nyilat.

Az éjfekete tollak csiklandozták az ujjait, ahogy hozzá ért, majd megragadta és kirántotta a bőréből.

A hegyek között sokáig visszhangzott egy ember üvöltése, és Denny csak percekkel később jött rá, hogy ő ordított.

Fájdalmában.

Emberi énje sokkal kevésbé viseli el a fájdalmat, és sokkal gyengébb, mint Shann.

Mégis annyira jó volt, hogy ismét önmaga tudott lenni, nem pedig egy gyilkos vadász.

Denselle a kettétört nyílra nézett, ami teljesen fekete volt, a hegyétől a tolla végéig, majd egy apró mozdulattal a vízbe dobta.

Sérült karját a melléhez szorította, és a fejére húzta a csuklyát, majd beleburkolózott a köpenyébe, hogy melegen tartsa.

Nem is értette Tristan, hogy bírta elviselni ez a kínzó hideget.

Sajgott a karja, és pár perc alatt eláztatta vérrel a hátán és a mellén a ruháját. Szörnyű volt, ahogy a nyíl teljesen átfúrta a jobb vállát.

Shann és Denselle teste nem azonos, így a sebek máshol érik őket, ezt jól tudta.

Talán éppen itt lenne az ideje ismét farkassá változnia.

Fölemelte a fejét, és bebugyolálta beteg karját, mikor valami hátulról a földre döntötte.

Denselle a hátára esett, és mozdulni sem tudott a rá nehezedő súly alatt.

Az éjszaka sötétjében először nem tudta kivenni ki, az, de amikor az idegen megszólalt, gyötrő félelem járta át...

- Denselle? – nézett le rá döbbenten Tristan. A lány testét a földre szorított, még úgy is, hogy jobb karja használhatatlan volt. Vállát vastag köpeny fedte, melegen tartva a fiú majdnem kihűlt testét. Végignézett a lányon, aki rémülten nézett föl rá, csuklyája árnyékából.

- Te mit keresel itt? – kérdezte és már majdnem fölállt, mikor észrevett valamit. Félrelökte Denselle köpenyének szélét, ami láthatóvá tette az óriási vörös, itt-ott fekete foltot a lány ruháján. Tristan szeme kitágult, ahogy fölismerés villant benne. Ugyanitt találta el...

- Te vagy – suttogta halálra váltan – Te vagy Shann!

13. fejezet - Vadászból áldozat

Hey!
Na szóval itt van a következő rész, bár nem egészen olyan lett, mint, amit szerettem volna, de azért a lényeg benne van...

- Ébredj, paraszt! – hallotta a mély hang zengését, majd egy vödör büdös víz landolt a nyakában.

Tristan kínlódva nyitotta ki a szemét, és azonnal csillagokat kezdett látni.

A tegnapi vadászat nem úgy sült el, ahogy tervezte. Tudta, hogy rengeteg rablóbanda portyázik a környékben, de, hogy pont egy farkast üldöző vadászra csapjanak le? Ki hitte volna?

- Nem vagyok paraszt... – sziszegte összeszorított fogai között, és kínkeservesen megpróbált felülni.

- Látom, még mindig nem szedted össze magad. Pedig jobb lesz, ha iparkodsz, paraszt! – fröcsögte vikingszerű fogva tartója.

- Ne nevezz így! – figyelmeztette Tristan.

- Mert ha nem mi lesz? Most én vagyok az úr, és jobb, ha vigyázol a szádra! – lökte mellkasba egy tál bűzlő hallal. – Egyél!

Tristan óvatosan kinyúlt és elvette a tálat. Csak ekkor vette észre a kötelet a csuklóján, ami a szekér kerekéhez volt kötve.

Egy percig hitetlenkedve bámult, de utána már hallotta is fogva tartója nevetését.

- Csak nem gondoltad, hogy szabadon hagyunk elmenni? Most te vagy az életbiztosításunk, paraszt! Ha tényleg olyan jó farkasvadász vagy, mint hírlik, a király busás váltságdíjat fizet majd érted! – Tristan csak ekkor ismerte fel a szavak jelentését. Amíg ő Shann-ra vadászott, ez a rablóbanda az ő nyomában járt. És csak a megfelelő alkalmat várták, hogy elfoghassák.

És miután Shann meggyengítette őt, már könnyű dolguk volt.

Ez is a farkas hibája! – gondolta hirtelen. De nem foghat mindent Shann-ra, hogy is lehetne az ő hibája? Ezt csak magának köszönheti! Nem vigyázott eléggé.

- Azt hittem jól megy a tolvajlás. – vetette oda a fiú, mire a nagy férfi dühbe gurult.

- Túl jól. Annyira, hogy ha elegem lenne a szemtelenségedből, meg is ölhetnélek!

- Akkor tedd meg!

- Meg is teszem, ne aggódj! De előbb még meglátjuk, mennyit hajlandóak fizetni érted, paraszt!

- Henk! – lépett közelebb egy bozontos hajú szőke nő, aki bőrkabátot, és szőrme csizmát viselt. – Hagyd! Inkább gyere és segíts!

- Henk? – lepődött meg Tristan.

- Úgy bizony, paraszt! Én vagyok Rettegett Henk. A Nagypuszta legjobb és legkegyetlenebb rablója! Félsz, kicsi paraszt? – vett elő az övéből egy recés élű kést a Henknek nevezett fickó, és játszadozni kezdett vele Tristan nyaka körül.

- Úgy látom az önfényezésben is a legjobb vagy! – vágott vissza Tristan.

Még mielőtt Henk átvághatta volna a torkát, a szőke nő egy mozdulattal visszarántotta.

- Mit művelsz, Henk? Ha megölöd, azzal nem lesz a hasznunkra! – csavarta ki a kezéből a kést. – Te meg vigyázz, miket beszélsz kölyök! Joev! – üvöltötte a nő.

Henk hosszasan nézett utána, majd ismét a farkasvadász felé fordult.

- Még nem végeztünk, paraszt! – törölte meg az orrát, majd lassan eltűnt a szekér ponyvája mögött.

Tristan egyedül maradt. Csak most merte kifújni a levegőt, amit eddig benn tartott.

Henk volt a környéken – 200 mérföldes körzetben – a legrettegettebb bűnöző. Több mint négyszázszor rabolt, és mind sikeresen.

A király több mint nyolcvan katonáját állította a nyomába, de mindet megölte. Kegyetlen és vérszomjas ember, Tristan alig merte beismerni, de megingott az önbizalma.

Ha nem talál ki gyorsan valamit, Henk biztosan megöli. Félt. Félt Henktől és a haláltól.

Megrántotta kikötözött karját, de vállába azonnal szúró fájdalom nyilallt.

Lenézett és látta, hogy a nyíl – mellyel az éjszaka eltalálták – beletört a sebbe, és most éktelenül égette Tristan húsát.

Legszívesebben fölkiáltott volna, ahogy a fájdalom erősödött a mozdulataira. A nyíl hegye teljesen belefúródott a vállába, és a sebből szivárgó vér Tristan ruhájára és mellkasára fagyott.

Ha egy szál ingben, egy ilyen sebbel kell kibírnia napokig, rossz körülmények között, akkor nem is Henktől fél a legjobban.

Az időjárás, és a fertőzés előbb végez majd vele. Csak ebben reménykedett.

Vagy abban, hogy Shann rá talál, és ha elég kegyes hozzá, átharapja a torkát, hogy ne szenvedjen.

Tristan végignézett magán.

Mellkasa és ingje ragadt a vértől és a bűzös halvíztől, amit Henk a nyakába zúdított. Fölsője csak az alsó gombbal volt összefogva, így csupasz bőre kilátszott.

Nadrágja átnedvesedett a hóban való fekvéstől, csizmájába pedig befolyt az éjszakai eső.

Csoda, hogy még nem kapott tüdőgyulladást.

Megkordult a gyomra, és szomorúan vette tudomásul, hogy a hal ehetetlen. Hiszen nincs is megpucolva!

Shann-nak biztos ízlene, de neki nem.

Félrelökte a tálat, és megpróbálta kiszabadítani magát, de akárhogy is erőlködött, csak a válla fájt iszonyúan.

Egy mélyről jövő kiáltással a szekér kerekének dőlt és megpróbálta túlélni a délután hátralevő részét.

Kihallgatta, amint Henk megbeszéli a bandájával, hogy adják hírül a királynak és az apjának a fiú elfogását. Tehát még nem is tudják?

Akkor valószínűleg itt fog megrohadni a szekér kereke mellett, mert a királyi palota messze délen van.

És miért nem jön érte valaki a fogadóból?

Talán Juliette férje látta, mi történt, és küld segítséget. De annak már itt kéne lennie. Mi lesz már?

Tristan ismét megrángatta a köteleit, de csak még jobban fájtak tőle sérülései. A kötél minden egyes mozdulatára följebb csúszott, ezzel kidörzsölve a bőrét, és mélyen belevágott a Shann által okozott sebekbe is.

Tristan nem akarta elismerni, de szenvedett.

Nem csak a teste sajgott, de a lelke is. Úgy érezte, ez a legjobb módja, hogy megtörjön. Az, hogy hagyják egyedül, sokáig szenvedni, egy hideg, komor téli napon.

Fölnézett, és a szürke, vihar utáni eget kémlelte. Talán el is aludhatott, mert mikor újra érezte a hideg levegőt, és a fájdalmat, már teljesen besötétedett.

A szekér másik oldalán élénk tűz ropogott, és isteni étel illatát hozta magával az északi szél.

Tristan érezte, amint gyomra összerándul a fenséges falatok gondolatára. Ő itt éhezik és fázik, amíg Henk és a tolvajbanda sült szarvashússal tömi a száját, és a tűz köré ülnek.

Vajon hányan lehetnek?

Henk híres arról, hogy nem sok emberrel megy rabolni, mert csak hátráltatnák őt.

Tehát, először is ott van Henk. Ha megszökne, vele biztosan nem tudna elbánni. Főleg ilyen sérülésekkel.

Aztán a szőke, gubancos hajú nő. Őt vajon miért viszi magával? Talán a felesége? Biztosan nem! Henk sosem venne senkit nőül.

Aztán a nő említett még egy Joev nevű ürgét. Ez valami norvég név lehet? Tristan még sosem hallott ilyet.

És a hangokból ítélve még vannak legalább ketten. Azaz öten.

Nem menne neki, nem szállhat velük szembe. Még fegyvere sincs!

És Shadowfax vajon hol lehet? Elszaladt Shann elöl?

Tristan összeszorította a száját, és fejével verni kezdte a szekér kerekét. Eddig nem is jutott eszébe, hogy miért kell Henkéknek egy szekér?

Talán, hogy föl tudják pakolni a rabolt holmit? Vagy így békés kereskedőknek látszanak? Aligha.

Mellesleg nagyon lassítja őket ez a jármű. Akkor meg?

Tristan csak rázta a fejét. Ez a Henk nagyon agyafúrt ember. Sosem gondolta volna, hogy megtámadja őt. Őt a nagy Tristan Hammondot. Vagy csak simán Tristan Hammondot, a farkasvadászt.

Kinyújtóztatta lábait, és a téli, sötét eget kémlelte.

Ezen a vidéken, télvíz ideje alatt hónapokig nem látni a napot. De vajon ő fogja még látni?

Tristan sikoltásra lett figyelmes.

Először nem értette, hogy mi történik, majd vad kiabálásokat, és dulakodás zaját hallotta.

Csak nem őt jöttek megmenteni?

Forgolódni kezdett, hogy jobban lásson, de csak a szekér szürke, szakadt ponyváját pillantotta meg.

Majd eszébe jutott, hogy a szekér alatt átleshetne.

Lehajolt, de azonnal égni kezdett a válla, és a csuklóit szorító kötelek a bőrébe vájtak.

Tristan levegő után kapkodott, és próbált nem figyelni a mardosó fájdalomra, de ez nem ment olyan egyszerűen.

Érezte, amint jobb karján húzódik a bőr; és ha nem elég óvatos, még fölszakadnak a sebei.

Tristan összeszedte maradék erejét, kényelmesen elhelyezkedett, és átlesett a kocsi alja alatt.

Nem látott mást, mint a kitaposott havat, bakancsnyomokat, és a tüzet, amint lassan kialszik.

Henknek és a tolvajbandának nyoma sem volt, a táj kezdett lecsendesedni, és a zaj, amilyen gyorsan kitört, olyan gyorsan el is ült.

Talán királyi rajtaütés volt?

Akkor a katonák meghallhatják, ha kiált. Tristan megtöltötte a tüdejét levegővel és kiabálni kezdett, de nem érkezett válasz sehonnan.

Még Henkéktől sem.

Bosszúsan süppedt vissza a hóba, és tűrte, hogy a hideg elnyomja a sajgó érzést.

Egy ideig ült és várt, majd ráunt és újból megpróbált kiszabadulni. Hiszen most egyedül van, nem akadályozza meg őt senki!

De Henk túl jól kötözte meg, esélye sem volt a szabadságra.

Tristan reményvesztetten dőlt vissza, majd kutatni kezdett a szemével. Hová tűntek? És mi történt?

Pillantása véletlenül tévedt a kerék kiálló szegére. Hogyhogy eddig nem vette észre?

Akaratlanul is, de elmosolyodott. Ez lehet a menekülésének a kulcsa! Henk, Henk! Nem a rossz kerékhez kellett volna kikötöznöd!

Arrébb csúsztatta a kezét, és bármennyire is fájt neki, a kiálló szegre húzta a kötelet, majd mozgatni kezdte a kezét.

Sietett, nehogy Henk, vagy valaki más rátaláljon így.

Kisvártatva a durva kötél kirojtosodott, majd kissé meglazult a fiú kezén. Nem telt bele tíz percbe a kötél megadta magát. Tristan igyekezett a kötél elszakadt végét átbujtatni a hurkokon, és annyira meglazítani, hogy ki tudja csúsztatni a kezét.

Jobb karja szabaddá vált, és óvatosan kihúzta a hurokból a csuklóját. Vigyázott, hogy vállát még véletlenül se mozdítsa, de így is eléggé fájt az alkarja, ott, ahol Shann belemart.

Mikor bal karját is ki tudta szabadítani, a kötél szakadt végei a hóba hullottak. Már csak annyi dolga volt, hogy megmozgassa elgémberedett tagjait.

Tristan nyújtózkodott, majd öregember módjára állt föl. Fagyott izmai nem könnyítették meg a dolgát, így jó időbe beletelt, mire ismét járni tudott.

Jobb karja sajgott a fájdalomtól, ezért lehajolt és egy marék havat nyomott a sebre, ami égető fájdalmat okozott.

Döngő lépések zajára lett figyelmes, majd kisvártatva Henk állt meg előtte. Nem volt nála semmi, csak nagy termete, és félelmetes ereje volt egyetlen fegyvere.

- Kiszabadultál, te rühes kutya? – Tristan csak szemtől szembe látta, milyen veszélyes ellenfél is Henk. Vagy két fejjel magasabb nála, vállban jóval nagyobb, és mindenféle bőrök, és páncél védi. Sűrű, hosszú, gubancos szakállát összefogta, fején bronzsisak, melyből két vikingszerű szarv nőtt ki.

Tristan akaratlanul is megremegett. Érzete, hogy nincs sok esélye Henk ellen, az ő testi fölénye sokkal nagyobb. És most meg fogja ölni.

Henk bikaszerűen fújtatott, és bivalyléptekkel indult meg felé, mikor...

Tristan érezte, hogy valami hatalmas, és erős rohan át a lábai között, amely majdnem földöntötte...

Henk már csak annyit látott, hogy egy nagy, sötét lény bújt meg a szekér alatt, majd a következő pillanatban foglya lábai között kirontva egyenesen rávetette magát.

Utolsó emléke a jéghideg kék szempár, mielőtt Shann átharapta volna a torkát...

12. fejezet - Tűz a viharban

Hey!
Tudom, eléggé ellaposodott a történet, de hamarosan vége ennek a korszaknak. Ezt úgy értem, hogy már csak néhány fejezet van az első évadból hátra...a következőt pedig jó izgalmasra tervezem.
Úgy gondolom, ez a fejezet gyötrelmesen siralmas lett, meg hát rövid is, de ilyen is kell...a gif pedig, nekem rohadtul tetszik. :-))

Shann vonyítása sokáig hallatszott az éjszakában, még a mennydörgés robaja sem tudta elnyomni. Hangja hívogatóan csengett, de egyben győzedelmesen is. Mintha máris nyert volna!

Tristant majd’ szétvetette a méreg, hogy a farkas újból elmenekülhet előle, és ezt már nem tűrte el. Lenézett vérző karjára, melyen minden izom megfeszült, hogy meg tudja tartani kezében a kardot, és elszánta magát arra, hogy ma éjszaka véget vet ennek...

- A lovamat! – mennydörögte.

A gróf és kísérete csendben hátrált előle, mikor hatalmas léptekkel a fogadóba rontott, majd eltűnt a folyosón.

Nem telt bele egy perc már felöltözve készen állt a közelgő csatára, és ekkor Shann újra fölvonyított. Hosszan, és olyan vadul, mint még soha!

- Tristan! – sietett felé Juliette. – Ugye, el tudja űzni ezt a szörnyeteget?

- Mindent megteszek, Juliette! – vágta hozzá gorombán, pedig nem így akarta. Épp csak rápillantott az asszonyra, aki kezét tördelte, és minden egyes kis hangra összerezzent. Arca sápadt, nyúzott volt, és pokoli félelemről tanúskodott.

Tristan mordult egyet, és elővett egy bőrdarabot. Kezébe vette és a karján lévő mély sebeket szorosan, átfogta vele.

- Mit csinál? – jajgatott a nő. – A karja! Ezt nem így kell...

- Ki fogja bírni addig, amíg végzek a farkassal – kapta föl ismét a súlyos fegyvert, de karja gyenge volt, így nem bírta el.

A csattanás, mikor a kard a padlóra zuhant, csak azért nem hallatszódott, mert odakint éktelen nagy robajjal dördült el egy újabb mennydörgés, majd villám hasított az éjszakába.

Tristan összeszorította a fogát és a fegyver után nyúlt, majd erősen megragadta azt. Legszívesebben felkiáltott volna a belé nyilalló fájdalomtól, mikor megemelte, de nem engedte el. Minden erejét össze kellett szednie, hogy meg tudja tartani. Tudta, hogy Shann most nagyon veszélyes.

Visszaadta, amit kapott – gondolta Tristan, és ismét szemei előtt látta a friss heget az állat testén.

Tudta, hogy gyenge, és most Shann az erősebb, és, ha kimegy hozzá, valószínűleg ő marad alul, de nem törődött vele. Mégsem üldözheti örökké őt. Egyszer úgyis bekövetkezett volna ez.

- Gróf úr...kölcsönvehetem a kardját? – fordult felé, mire a férfi csak bólintott. Ő bánta a legkevésbé, ha a farkasvadász elviszi a kardját, hogy azzal végezzen egy ragadozóval.

Tristan kifutott az éjszakába, és a sötétségbe burkolódzó tájat fürkészte. Újból villám szelte ketté az eget, egy pillanatra teljesen megvilágítva az előtte elterülő pusztát.

Shann az úton állt, és őt figyelte. Minden egyes villámmal, szemében életre kelt valami különös fény, ami vonzotta őt.

Olyan ismerős... – gondolta Tristan, de most nem volt ideje töprengeni ezen.

Gyalogszerrel indult a farkas felé, és az nem mozdult, hanem ott várta őt.  Kék szemeit rá szegezte, és csak őt figyelte.

Mikor már közel volt Tristan fölugrott, és két kézre markolta a kardot, hogy jobban tudjon célozni vele, majd az állat felé döfött, de Shann ügyesen kicselezte.

Oldalra ugrott, mikor a fiú négykézláb landolt mellette a hóban, és lehajtva fejét, megmutatta félelmetes fogait.

Tristan fölnevetett, de semmi jókedv nem volt benne. Guggolásból a farkas felé lendült, de az ismét elugrott előle. Még csak meg sem próbált harcolni vele.

- Na mi lesz Shann? – üvöltötte Tristan, mire a farkas csak még jobban vicsorgott. Tristan elterült a hideg hóban, és onnan nézett föl rá. A villámok visszatükröződtek Shann észtvesztően szép szemeiben; bundája szinte éjfeketének tűnt fényüknél, csak fehér körvonalai mosódtak bele a tájba.

- De szép vagy. – suttogta kábán Tristan, és még a tomboló vihar sem tudta elnyomni hangját.

Mintha Shann is meghallotta volna, mert abbahagyta a vicsorgást, és tartózkodó kíváncsisággal nézett rá.

Tristan alig akart hinni a szemének, mikor látta, hogy a fenevad visszavonulót fúj, és fölenged eddigi támadó helyzetéből.

A felismerés szinte mellbe vágta:

Hiszen érti, amit mondok! Egy igazi farkas nem éri meg az emberi szót!

Legszívesebben ismét ordított volna. Shann ember! Nagyon is az!

Lehajtotta a fejét, és hirtelen maga sem tudta, mit tegyen. Nem ölheti meg!

Akkor nem csak egy vadállat, hanem egy ember életét is elvenné...

Csak egy percre nem figyelt oda, és Shann ezt jól kihasználta. Elrugaszkodott a talajtól, és Tristanra vetette magát, majd hanyatt döntötte.

A farkasvadászt váratlanul érte Shann támadása, ezért nem is védekezett. Kardját a hóba ejtette, majd métereket gurult Shann-nal együtt a jeges hóban.

A hátán állt meg, fölötte Shann magasodott, úgy, mint, múlt éjszakai álmában. Vajon most meg fogja őt ölni? – töprengett rémülten.

Fájdalmas volt számára a jéghideg hó érintése, Shann súlya a testén, és, hogy nem éri el a fegyverét, hiába próbálkozik.

Lélekben sosem készült fel erre, de a szívében valahogy mindig is tudta, hogy megtörténhet, de nem hitt benne. Mostanáig. Igenis, meghalhat egy farkas fogai által...Shanné által!

- Gyerünk! Mire vársz? – bíztatta, de Shann csak nézett rá, miközben vészesen morgott. Ránehezedett sebesült kezére, ezzel terelve el a fiú figyelmét.

Tristan összeszorította a fogát, nem akart gyengének tűnni egy farkas előtt.

Már épp kiszabadult volna, mikor Shann fölkapta a fejét, és beleszimatolt a levegőbe. Tristan ezt a pillanatot használta ki, és ujjaival megragadta a kardját, és épp mielőtt a farkas felé vághatott volna vele, Shann meglódult előre.

Tristan egy dühös kiáltással ugrott föl, kardjával a kezében, majd magasra emelve a farkas után hajította azt.

Nem reménykedett benne, hogy eltalálja az állatot, de egy próbálkozást megért.

A penge pár centivel Shann mögött állt bele a földbe, Tristan pedig egyből rohant érte.

Csúszva állt meg a kard előtt, és abban a pillanatban Shann is megtorpant, majd vad morgással ugrott az érkező lovas felé.

Shadowfax visszahőkölt és fölágaskodott, de mikor látta, hogy a farkas nem közelít felé, valamelyest megnyugodott, és prüszkölve rúgtatott.

- Szállj le! – kiáltott rá a lovasra Tristan.

A fogadós, Juliette férje, megtermett, izmos ember volt, ő is elbánhatott volna a farkassal, de engedelmeskedve a fiúnak, leugrott a lóról. Még mielőtt Shadowfax megérezte volna, hogy szabad a szár, Tristan megragadta és fölhúzta a nyeregbe magát.

Kardját sérült kezébe szorítva a menekülő vadállat után nézett, majd erélyesen belevágta sarkát lova oldalába. Shadowfax fölnyerített, és egy ugrással szélsebesen megindult előre, mint a csataló a háborúban.

Tristant nem érdekelte, hogy csak egy szál ing van rajta, hogy a viharos éjszakai szél, kis híján megfagyasztja, nem érdekelte, hogy elázik az eleredő esőben, csak egyet akart: utolérni Shannt.

A mennydörgések zajába, Shadowfax patáinak dörömbölése, Tristan zihálása vegyült, amint egyre közelebb kerültek a menekülő állathoz.

Az eső egyre jobban esett, a látóhatár elmosódott, a fagyott talaj kezdett fölázni, és minden egyes esőcsepp nyomot hagyott a leesett hóban.

Tristan csak remélni tudta, hogy nem lesz nagy jég belőle, mert ha igen, és Shann megszökik...valószínűleg csak tavasszal folytathatja a vadászatot.

Megemelte karját, ezzel előreszegezve kardját, hogy lesújtson a farkasra, de arra, ami ezútán történt nem számított...

Shann ijedten ugrott félre a leeső kard elől, majd kisvártatva a lezuhanó Tristan elöl is. Fölnézett az üres nyeregre, majd megállt, és visszafordult.

Tristan a földön feküdt, jobb vállát pedig egy éjfekete nyílvessző járta át...