Megérkezett az évad utolsó előtti fejezete. Na, izgultok már?
Jó, jó, tudom sokat kellett várni rá, még így nyáron is, de igyekszem pótolni a lemaradást. Szóval a fejezetről csak annyit, hogy egy kicsit durvára sikeredett, azt mondanám ütögeti a +16-ot, de azért remélem nem lett annyira brutális.
Végül is ez egy ilyen sztori. Na jó olvasást! :)
Denny
Tristan
megfagyott. Nem a hidegben, hanem Shann látványára. Mozdulni sem volt képes,
ahogy a farkas borotvaéles fogai belesüllyedtek Henk húsába, ahogy az irdatlan
vadállat súlyától a termetes férfi összerogyott.
Henk a hóba
csapódott, mellkasán Shann terpeszkedett, miközben teljes erővel szorította a
férfi torkát.
Halálhörgés
hangzott a kísérteties éjszakában, és Henk farönkszerű karjai elgyengültek,
ahogy Shann bundájába markolt. Már csak arra volt képes, hogy megmaradt
erejével megpróbálja lefeszíteni magáról a fenevadat.
Shann tépte,
cibálta a férfit, ott, ahol érte, Tristan még sosem látta ennyire
vérszomjasnak. Vajon mit tett vele Henk? Miért vált ilyenné?
Henk egy utolsó
nyögéssel mozdulatlanná merevedett, karjai a hóba hullottak, és nem lélegzett többé.
Shann még mindig
szorította a torkát, majd egy mohó morgásszerűséggel kitépte fogait a viking
húsából.
A férfi nyakán
vér patakzott, és pillanatok alatt vörösre festette körülötte a havat. Szemei
kidülledtek, és Tristant vérfagyasztó rémület járta át tekintetének üressége
látván.
Fulladozni
kezdett és a hóba dőlt, de szemét mindvégig a fenevadon tartotta.
Shann most
végzett Sosevolt Föld legkegyetlenebb bűnözőjével! Annyi ember halt meg,
annyian mentek tönkre miatta, több százan próbálták elkapni és végezni vele,
évtizedeken át, és Shann-nak mindössze pár percébe tellett.
Tristanon
borzongás futott és a félelemtől megremegett. Kapkodva vette a levegőt, és
akadozva próbált elmenekülni a farkas elöl. Reménykedett, hogy elfelejti őt...
De Shann visszafordult,
és gyönyörű kék szemeit rá szegezte.
Az előbbi
vérszomjas, gyilkos fenevad eltűnt, már csupán merő kíváncsisággal nézett a
rettegő fiúra.
Szinte élvezi a
helyzetet – gondolta magában Tristan.
Shann leugrott a
holttestről, de nem ment közelebb. Égő vággyal és csodálkozva meredt ellenfele
szemeibe, és Tristan agyán átfutott, hogy ismeri ezt a nézést. Valahol látta
már. De hol?
- Henk! –
kiáltott egy távoli hang. Shann fölkapta a fejét, és körülnézett. A hang
tulajdonosa hamarosan itt lesz, ezért jobb, ha most elmegy. De mi lesz a
farkasvadásszal?
Tud vigyázni
magára!
Rámordult a
vadászra, mire az rettegő tekintettel odébb húzódott, és sérült karjára
szorította a kezét.
- Henk! Hol vagy?
Henk! – hallatszott közelebbről, majd kisvártatva két ember és egy ló alakja
tűnt fel a távolból. A sötétben nem lehetett kivenni, hogy kik ők, de biztosan
Henk csatlósai.
- Henk! Henk, itt
vagy? Válaszolj már! Henk! – üvöltötte a nő. – Hol lehet?
Shann odakapta a
fejét, majd megmutatta végzetes fogsorát, amiről még mindig csöpögött Henk
vére.
A nő megtorpant,
és fölemelte kardját, majd a társának mutogatott valamit, mire az a farkasra
szegezte tekintetét, és elengedte a száron vezetett lovat.
Tristan látta,
ahogy megrémül, és hátralép, de ő is fölemeli a fegyverét.
Még nem tudják
milyen veszedelmes – gondolta és a sötétségbe elterülő férfira nézett.
Segítenie kéne?
Egyáltalán segítene Shann-nak? Hiszen most mentette meg az életét!
Fölnézett és
látta, hogy szemből még három alak bontakozik ki a sötétségből.
Shann eddig nem
vette észre őket, túlságosan el volt foglalva a nővel és cinkosával.
Nagy hiba. Ő
megöli a két bűnözőt, a farkas is meghal, és Tristanra marad még három. Vagy
Shann mindet megöli, miközben ők halálosan megsebesítik a farkast, és ő itt
marad egyedül.
Összeroskadt a
szekér takarásában, nem volt már ereje gondolkodni. Csak pihenni akart, és
élvezni hátralevő életét.
De nem
lehetett...
Kinyitotta a
szemét, és látta, amint körbeveszik Shannt, aki még mindig nem vette észre a
mögötte álló három nagydarab férfit. Aztán az egyikük...
- Henk! –
ordította döbbenten, és a véres halottra szegezte tekintetét. Arcán egy
pillanatra fájdalom suhant át, majd veszedelmes gyűlöletbe torzult.
- Megölted
Henket! – kiáltott rá a fenevadra, de talán ez volt élete utolsó mondata. –
Megölted a testvérünket!
Shann felé kapta
a fejét, és csodálkozva emelte rá a kéken ragyogó tekintetét, de nem is
habozott tovább.
Vad morgással
vetette a férfira magát, aki odacsapott egyet a kardjával, de túl későn. Shann
földöntötte, majd le is ugrott róla, mielőtt lesújtottak volna rá a társai.
- Henk! –
visította a szőke nő, és a halott férfihoz ugrott. – Henk! Istenem, segíts!
Henk! Henk, kérlek...! – kardját a hóba dobta, majd rázni kezdte a férfit. – Ne
tedd ezt! Kérlek ne! – kiáltásai zokogásba csaptak át, majd sírva borult Henk
mellkasára.
- Nem lehet! Nem
lehet! Neem! – ordította és villámló szemeit a harcoló farkasra, szegezte. –
Öljétek meg! Végezzetek a Farkas Úrnővel!
Tristan csak
nézte az acsarkodó nőt, majd döntött.
Minden erejére szüksége
volt, hogy talpra kényszerítse magát, még meg is kellett kapaszkodnia, de végül
sikerült felállnia. Botladozva indult meg a térdelő szőke felé, akit hevesen
rázott a zokogás.
A kardja ott
feküdt a hóban, néhány méterre tőle.
Tristan a szépen
kidolgozott markolat köré zárta az ujjait, és megemelte a pengét. Az egy jeges
villanást vetve életre kelt a kezében, és hirtelen elfeledkezett minden
fájdalmáról, és a mardosó hidegről is.
Újult erővel
szállt csatába Shann oldalán, forgatta a pengét, és élvezte, hogy fém csapódik
fémhez.
Tudta, hogy
valaki meg fog halni, mégis iszonyatos félelem járta át, mikor ellenfele szívét
átjárta a pengéje. Eddig még nem ölt embert. Eddig még nem.
És most úgy
érezte, mintha átvágnák a torkát. Elvett egy életet! Egy emberét!
Fájdalommal
nézte, ahogy a test a hóba zuhan, és nem mozdul többet.
Kardja végéről
egy csepp vér csöppent a hóba, majd a szemben lévő vad arcú férfi döbbent
pillantásával találkozott a tekintete.
Nem hisz a
szemének – gondolta – ahogy én se!
Majd a viking egy
csatakiáltással rávetette magát, kardjaik találkoztak, és mikor a fegyvert
belehasított sérült karjába, Tristan fölordított.
- Ostoba, rühes
kutya! Ezért megfizetsz! – sziszegte ellenfele, majd nekivetette magát.
Kardjával szívére célzott, és Tristan lehunyt szemmel várta a közeledő halált.
Ezzel a tudattal
már úgy sem tudott volna többé élni. Hiszen embert ölt...ki tudna?
Rohamosan teltek
a másodpercek, és nem történt semmi.
Tristan szeme
fölpattant, és látta, hogy támadója a földön fekszik, sérült lábát markolva.
Sokkos állapotban
pillantott föl, ahogy Shann már új ellenfelével viaskodik, és dönti a hóba.
Hiába rontottak egyszerre ketten állig fölfegyverkezve a farkasra, az mégis
erősebb volt náluk.
Shann mindenkinél
erősebb.
Tristan a hóban
térdelt, és figyelte az eseményeket.
A rimánkodó nőt
Henk holttesténél, Shannt, ahogy a két emberrel harcolt, és a mellette
nyöszörgő férfit.
Lenézett rá, és
megremegett. A viking lábából ömlött a vér, és a helyen ahol elszakadt a
csizmája, kilátszott vérvörös húsa.
Nem éli meg a
reggelt. Ezzel a sebbel biztosan nem!
A férfi légzése
hirtelen lelassult, hörgéssé vált, és égő szemeit Tristanra szegezte.
- Ügyes... –
lehelte – nagyon ügyes! – nyelt egyet, majd a könyökére támaszkodott.
- Ránk uszítottad
a kis barátodat. De most nincs itt, hogy megvédjen! A testvéreim megölik!
Végeznek a Farkasok Úrnőjével, ahogy én veled! – sziszegte sárga fogai között.
Megragadta kardja
markolatát, és sérült lábát húzva, Tristan felé vonszolta magát.
- Ne menekülj!
Küzdj meg velem! – lihegte. Tristan fölállt, még mindig sokkolták az események.
Sok mindent elviselt, de ez már neki is túl sok volt.
- Elég – suttogta
maga elé, majd hátrálni kezdett. – Hagyjál!
Shann morogva
ugrott elő a ponyva mögül, mögötte egy félig megtépett vérző ember botladozott,
majd ájult a hóba. Tristan fölnézett a farkasra, és megmerevedett összemocskolt
bundája láttán.
Ez nem Shann, ez
egy szörnyeteg!
Shann testét vér
borította, pofája mocskos volt, szeme gyűlölettől szikrázott, ahogy a kínlódó
férfira esett a tekintete.
Az visszanézett
rá, majd szinte könyörögve nyújtotta felé a kezét.
- Ne hagyj így! –
kérlelte – Ne hagyj szenvedni! Kérlek, Farkasok Úrnője! Légy könyörületes!
Shann végigmérte
a sebesült férfit, tekintete komolyra változott, majd egy ugrással odébb
vetette magát.
A viking
szitkozódott, arca tele volt gyötrelemmel, de Shann nem foglalkozott vele, izzó
szemeit előbb a nőre, majd a fiúra emelte.
Vad pofájából
csöpögött a vér, de szemében nem volt más, csak megbánás, és gyötrő bűntudat.
Egy pillanatig a
fiún nyugtatta a tekintetét, majd megfordult és a sziklák felé rohant.
Tristan a szekér
oldalához szorult, és csak bámult a távolodó után. Farkasok Úrnője?
Egészen a
talapzathoz simult, míg egyszer csak valami az oldalába szúrt.
Hátrakapta a
fejét, azt hitte az egyik bűnöző az, de csak egy íj volt. Mellette egy tegez,
benne egyetlen egy éjfekete nyíl.
Tristan fölemelte
sajgó karját, annyi fájdalom érte, hogy már szinte nem is érezte.
Bal karjával
megragadta az íjat, majd az idegre fektette a nyilat.
Égő fájdalmat
érzett, miközben kihúzta, de nem törődött vele. A távolodó Shannra nézett, és
célba vette.
Egyetlen esélye
van. Ha ezt elvéti, talán nem lesz több.
Ég veled,
Farkasok Úrnője – gondolta, és elengedte a nyilat.
A fekete nyíl
végigrepült a sziklák fölött, majd végighasítva Shann bőrét, beleállt a
húsába...
***
Shann morogva
hagyta maga mögött a csata helyszínét, és botladozó léptekkel indult a hegyek
felé.
Már több órája
futott megállás nélkül, testében a fekete nyíllal. Szerencséjére nem volt
veszélyes a sebe, a találat a jobb elülső lába fölött érte, a válla síkjában. A
nyíl átlyukasztotta a lába fölötti bőrt, és a marjánál jött ki a nyíl hegye.
Borzalmas volt
így útnak indulni, de a farkasnak nem volt más választása. Ha marad Tristan megöli.
Minden lépésnél
beléhasított a fájdalom, ahogy a nyíl húzta a sebe körüli bőrt. Egy idő után
már csak három lábon ugrált, de így is szörnyű volt a menetelés.
Éjfél körül
lehetett, mikor a sziklák pengeélessé váltak, föltámad a jeges északi szél, vízesés
hangját hozva magával.
A hegyi patak ott
lehetett valahol a közelben.
Shann átvágott
egy kőhalmon, és egy hegyszorosban találta magát, ahol csendesen folydogált a
patak.
Lemászott a
kiélezett sziklákon, és a patak partjára ment.
Biztonságos hely
volt, kétfelől sziklafal és kőrakások védték, oldalról pedig a zúgolódó patak,
ami a hegyből tört elő.
Shann belépett a
jéghideg vízbe, és teljesen elmerült benne. A víz lehűtötte a testét, és
kimosta bundájából a mocskot és a vért, emellett csillapította az égető
fájdalmat is.
De nem
maradhatott sokáig, mert a jeges víz ugyanúgy perzselte a bőrét, mint a tűz.
Kievickélt a vízből és megrázta magát.
Ahogy a nyíl
megmozdult a bőrében, mardosó kínt érzett. Nincs más választása, ki kell húznia
onnan!
De hogy tudná ezt
egy farkas megtenni? Hiszen nincs keze, amivel meg tudná fogni. De egy embernek van. És
itt van a közelben!
Shann a
patakpartra lépett, hogy feje már belelógott a félig fagyott vízbe, majd
szorosan a kövekhez simult.
Becsukta és
összeszorította a szemeit, majd érzete, ahogy a meleg kiáramlik a testéből, és
a fájdalom átterjed a mellkasába.
Denselle úgy
érezte, nyomban megfagy, és, hogy a fájdalom azonnal végez vele.
Levegő után
kapkodott, és lüktető vállára szorította a kezét.
Már több mint egy
hónapja nem változott ár emberi alakjába, így megviselte ez a lét. Alig érezte
a végtagjait, szájában még mindig a vasas embervér ízét érezte, és a fájdalom
most sokkal tisztább volt.
Shann sokkal
jobban viselte az ilyesmit, de neki egy törékeny emberi lénynek, fölfordult
tőle a gyomra.
Kellett neki egy
kis idő, amíg a fájdalom csillapodott, és hozzászokott, hogy ismét emberi
alakjában van.
Fölemelte a
fejét, és bal kezével megragadta a nyíl hegyét.
- Légy erős,
kislány! – suttogta magának. – Ez most nagyon fájni fog! – azzal beletörte a
nyilat a sebbe.
A fekete vashegy
hangtalanul hullott a kövekre, majd Denselle hátranyúlt, hogy kihúzza a nyilat.
Az éjfekete
tollak csiklandozták az ujjait, ahogy hozzá ért, majd megragadta és kirántotta
a bőréből.
A hegyek között
sokáig visszhangzott egy ember üvöltése, és Denny csak percekkel később jött
rá, hogy ő ordított.
Fájdalmában.
Emberi énje
sokkal kevésbé viseli el a fájdalmat, és sokkal gyengébb, mint Shann.
Mégis annyira jó
volt, hogy ismét önmaga tudott lenni, nem pedig egy gyilkos vadász.
Denselle a
kettétört nyílra nézett, ami teljesen fekete volt, a hegyétől a tolla végéig,
majd egy apró mozdulattal a vízbe dobta.
Sérült karját a
melléhez szorította, és a fejére húzta a csuklyát, majd beleburkolózott a
köpenyébe, hogy melegen tartsa.
Nem is értette
Tristan, hogy bírta elviselni ez a kínzó hideget.
Sajgott a karja,
és pár perc alatt eláztatta vérrel a hátán és a mellén a ruháját. Szörnyű volt,
ahogy a nyíl teljesen átfúrta a jobb vállát.
Shann és Denselle
teste nem azonos, így a sebek máshol érik őket, ezt jól tudta.
Talán éppen itt
lenne az ideje ismét farkassá változnia.
Fölemelte a
fejét, és bebugyolálta beteg karját, mikor valami hátulról a földre döntötte.
Denselle a hátára
esett, és mozdulni sem tudott a rá nehezedő súly alatt.
Az éjszaka
sötétjében először nem tudta kivenni ki, az, de amikor az idegen megszólalt,
gyötrő félelem járta át...
- Denselle? –
nézett le rá döbbenten Tristan. A lány testét a földre szorított, még úgy is,
hogy jobb karja használhatatlan volt. Vállát vastag köpeny fedte, melegen
tartva a fiú majdnem kihűlt testét. Végignézett a lányon, aki rémülten nézett
föl rá, csuklyája árnyékából.
- Te mit keresel
itt? – kérdezte és már majdnem fölállt, mikor észrevett valamit. Félrelökte
Denselle köpenyének szélét, ami láthatóvá tette az óriási vörös, itt-ott fekete
foltot a lány ruháján. Tristan szeme kitágult, ahogy fölismerés villant benne.
Ugyanitt találta el...
- Te vagy –
suttogta halálra váltan – Te vagy Shann!