14. fejezet - Fekete nyíl

Sziasztok!
Megérkezett az évad utolsó előtti fejezete. Na, izgultok már?
Jó, jó, tudom sokat kellett várni rá, még így nyáron is, de igyekszem pótolni a lemaradást. Szóval a fejezetről csak annyit, hogy egy kicsit durvára sikeredett, azt mondanám ütögeti a +16-ot, de azért remélem nem lett annyira brutális.
Végül is ez egy ilyen sztori. Na jó olvasást! :)
Denny

Tristan megfagyott. Nem a hidegben, hanem Shann látványára. Mozdulni sem volt képes, ahogy a farkas borotvaéles fogai belesüllyedtek Henk húsába, ahogy az irdatlan vadállat súlyától a termetes férfi összerogyott.

Henk a hóba csapódott, mellkasán Shann terpeszkedett, miközben teljes erővel szorította a férfi torkát.

Halálhörgés hangzott a kísérteties éjszakában, és Henk farönkszerű karjai elgyengültek, ahogy Shann bundájába markolt. Már csak arra volt képes, hogy megmaradt erejével megpróbálja lefeszíteni magáról a fenevadat.

Shann tépte, cibálta a férfit, ott, ahol érte, Tristan még sosem látta ennyire vérszomjasnak. Vajon mit tett vele Henk? Miért vált ilyenné?

Henk egy utolsó nyögéssel mozdulatlanná merevedett, karjai a hóba hullottak, és nem lélegzett többé.

Shann még mindig szorította a torkát, majd egy mohó morgásszerűséggel kitépte fogait a viking húsából.

A férfi nyakán vér patakzott, és pillanatok alatt vörösre festette körülötte a havat. Szemei kidülledtek, és Tristant vérfagyasztó rémület járta át tekintetének üressége látván.

Fulladozni kezdett és a hóba dőlt, de szemét mindvégig a fenevadon tartotta.

Shann most végzett Sosevolt Föld legkegyetlenebb bűnözőjével! Annyi ember halt meg, annyian mentek tönkre miatta, több százan próbálták elkapni és végezni vele, évtizedeken át, és Shann-nak mindössze pár percébe tellett.

Tristanon borzongás futott és a félelemtől megremegett. Kapkodva vette a levegőt, és akadozva próbált elmenekülni a farkas elöl. Reménykedett, hogy elfelejti őt...

De Shann visszafordult, és gyönyörű kék szemeit rá szegezte.

Az előbbi vérszomjas, gyilkos fenevad eltűnt, már csupán merő kíváncsisággal nézett a rettegő fiúra.

Szinte élvezi a helyzetet – gondolta magában Tristan.

Shann leugrott a holttestről, de nem ment közelebb. Égő vággyal és csodálkozva meredt ellenfele szemeibe, és Tristan agyán átfutott, hogy ismeri ezt a nézést. Valahol látta már. De hol?

- Henk! – kiáltott egy távoli hang. Shann fölkapta a fejét, és körülnézett. A hang tulajdonosa hamarosan itt lesz, ezért jobb, ha most elmegy. De mi lesz a farkasvadásszal?

Tud vigyázni magára!

Rámordult a vadászra, mire az rettegő tekintettel odébb húzódott, és sérült karjára szorította a kezét.

- Henk! Hol vagy? Henk! – hallatszott közelebbről, majd kisvártatva két ember és egy ló alakja tűnt fel a távolból. A sötétben nem lehetett kivenni, hogy kik ők, de biztosan Henk csatlósai.

- Henk! Henk, itt vagy? Válaszolj már! Henk! – üvöltötte a nő. – Hol lehet?

Shann odakapta a fejét, majd megmutatta végzetes fogsorát, amiről még mindig csöpögött Henk vére.

A nő megtorpant, és fölemelte kardját, majd a társának mutogatott valamit, mire az a farkasra szegezte tekintetét, és elengedte a száron vezetett lovat.

Tristan látta, ahogy megrémül, és hátralép, de ő is fölemeli a fegyverét.

Még nem tudják milyen veszedelmes – gondolta és a sötétségbe elterülő férfira nézett.

Segítenie kéne? Egyáltalán segítene Shann-nak? Hiszen most mentette meg az életét!

Fölnézett és látta, hogy szemből még három alak bontakozik ki a sötétségből.

Shann eddig nem vette észre őket, túlságosan el volt foglalva a nővel és cinkosával.

Nagy hiba. Ő megöli a két bűnözőt, a farkas is meghal, és Tristanra marad még három. Vagy Shann mindet megöli, miközben ők halálosan megsebesítik a farkast, és ő itt marad egyedül.

Összeroskadt a szekér takarásában, nem volt már ereje gondolkodni. Csak pihenni akart, és élvezni hátralevő életét.

De nem lehetett...

Kinyitotta a szemét, és látta, amint körbeveszik Shannt, aki még mindig nem vette észre a mögötte álló három nagydarab férfit. Aztán az egyikük...

- Henk! – ordította döbbenten, és a véres halottra szegezte tekintetét. Arcán egy pillanatra fájdalom suhant át, majd veszedelmes gyűlöletbe torzult.

- Megölted Henket! – kiáltott rá a fenevadra, de talán ez volt élete utolsó mondata. – Megölted a testvérünket!

Shann felé kapta a fejét, és csodálkozva emelte rá a kéken ragyogó tekintetét, de nem is habozott tovább.

Vad morgással vetette a férfira magát, aki odacsapott egyet a kardjával, de túl későn. Shann földöntötte, majd le is ugrott róla, mielőtt lesújtottak volna rá a társai.

- Henk! – visította a szőke nő, és a halott férfihoz ugrott. – Henk! Istenem, segíts! Henk! Henk, kérlek...! – kardját a hóba dobta, majd rázni kezdte a férfit. – Ne tedd ezt! Kérlek ne! – kiáltásai zokogásba csaptak át, majd sírva borult Henk mellkasára.

- Nem lehet! Nem lehet! Neem! – ordította és villámló szemeit a harcoló farkasra, szegezte. – Öljétek meg! Végezzetek a Farkas Úrnővel!

Tristan csak nézte az acsarkodó nőt, majd döntött.

Minden erejére szüksége volt, hogy talpra kényszerítse magát, még meg is kellett kapaszkodnia, de végül sikerült felállnia. Botladozva indult meg a térdelő szőke felé, akit hevesen rázott a zokogás.

A kardja ott feküdt a hóban, néhány méterre tőle.

Tristan a szépen kidolgozott markolat köré zárta az ujjait, és megemelte a pengét. Az egy jeges villanást vetve életre kelt a kezében, és hirtelen elfeledkezett minden fájdalmáról, és a mardosó hidegről is.

Újult erővel szállt csatába Shann oldalán, forgatta a pengét, és élvezte, hogy fém csapódik fémhez.

Tudta, hogy valaki meg fog halni, mégis iszonyatos félelem járta át, mikor ellenfele szívét átjárta a pengéje. Eddig még nem ölt embert. Eddig még nem.

És most úgy érezte, mintha átvágnák a torkát. Elvett egy életet! Egy emberét!

Fájdalommal nézte, ahogy a test a hóba zuhan, és nem mozdul többet.

Kardja végéről egy csepp vér csöppent a hóba, majd a szemben lévő vad arcú férfi döbbent pillantásával találkozott a tekintete.

Nem hisz a szemének – gondolta – ahogy én se!

Majd a viking egy csatakiáltással rávetette magát, kardjaik találkoztak, és mikor a fegyvert belehasított sérült karjába, Tristan fölordított.

- Ostoba, rühes kutya! Ezért megfizetsz! – sziszegte ellenfele, majd nekivetette magát. Kardjával szívére célzott, és Tristan lehunyt szemmel várta a közeledő halált.

Ezzel a tudattal már úgy sem tudott volna többé élni. Hiszen embert ölt...ki tudna?

Rohamosan teltek a másodpercek, és nem történt semmi.

Tristan szeme fölpattant, és látta, hogy támadója a földön fekszik, sérült lábát markolva.

Sokkos állapotban pillantott föl, ahogy Shann már új ellenfelével viaskodik, és dönti a hóba. Hiába rontottak egyszerre ketten állig fölfegyverkezve a farkasra, az mégis erősebb volt náluk.

Shann mindenkinél erősebb.

Tristan a hóban térdelt, és figyelte az eseményeket.

A rimánkodó nőt Henk holttesténél, Shannt, ahogy a két emberrel harcolt, és a mellette nyöszörgő férfit.

Lenézett rá, és megremegett. A viking lábából ömlött a vér, és a helyen ahol elszakadt a csizmája, kilátszott vérvörös húsa.

Nem éli meg a reggelt. Ezzel a sebbel biztosan nem!

A férfi légzése hirtelen lelassult, hörgéssé vált, és égő szemeit Tristanra szegezte.

- Ügyes... – lehelte – nagyon ügyes! – nyelt egyet, majd a könyökére támaszkodott.

- Ránk uszítottad a kis barátodat. De most nincs itt, hogy megvédjen! A testvéreim megölik! Végeznek a Farkasok Úrnőjével, ahogy én veled! – sziszegte sárga fogai között.

Megragadta kardja markolatát, és sérült lábát húzva, Tristan felé vonszolta magát.

- Ne menekülj! Küzdj meg velem! – lihegte. Tristan fölállt, még mindig sokkolták az események. Sok mindent elviselt, de ez már neki is túl sok volt.

- Elég – suttogta maga elé, majd hátrálni kezdett. – Hagyjál!

Shann morogva ugrott elő a ponyva mögül, mögötte egy félig megtépett vérző ember botladozott, majd ájult a hóba. Tristan fölnézett a farkasra, és megmerevedett összemocskolt bundája láttán.

Ez nem Shann, ez egy szörnyeteg!

Shann testét vér borította, pofája mocskos volt, szeme gyűlölettől szikrázott, ahogy a kínlódó férfira esett a tekintete.

Az visszanézett rá, majd szinte könyörögve nyújtotta felé a kezét.

- Ne hagyj így! – kérlelte – Ne hagyj szenvedni! Kérlek, Farkasok Úrnője! Légy könyörületes!

Shann végigmérte a sebesült férfit, tekintete komolyra változott, majd egy ugrással odébb vetette magát.

A viking szitkozódott, arca tele volt gyötrelemmel, de Shann nem foglalkozott vele, izzó szemeit előbb a nőre, majd a fiúra emelte.

Vad pofájából csöpögött a vér, de szemében nem volt más, csak megbánás, és gyötrő bűntudat.

Egy pillanatig a fiún nyugtatta a tekintetét, majd megfordult és a sziklák felé rohant.

Tristan a szekér oldalához szorult, és csak bámult a távolodó után. Farkasok Úrnője?

Egészen a talapzathoz simult, míg egyszer csak valami az oldalába szúrt.

Hátrakapta a fejét, azt hitte az egyik bűnöző az, de csak egy íj volt. Mellette egy tegez, benne egyetlen egy éjfekete nyíl.

Tristan fölemelte sajgó karját, annyi fájdalom érte, hogy már szinte nem is érezte.

Bal karjával megragadta az íjat, majd az idegre fektette a nyilat.

Égő fájdalmat érzett, miközben kihúzta, de nem törődött vele. A távolodó Shannra nézett, és célba vette.

Egyetlen esélye van. Ha ezt elvéti, talán nem lesz több.

Ég veled, Farkasok Úrnője – gondolta, és elengedte a nyilat.

A fekete nyíl végigrepült a sziklák fölött, majd végighasítva Shann bőrét, beleállt a húsába...

***

Shann morogva hagyta maga mögött a csata helyszínét, és botladozó léptekkel indult a hegyek felé.

Már több órája futott megállás nélkül, testében a fekete nyíllal. Szerencséjére nem volt veszélyes a sebe, a találat a jobb elülső lába fölött érte, a válla síkjában. A nyíl átlyukasztotta a lába fölötti bőrt, és a marjánál jött ki a nyíl hegye.

Borzalmas volt így útnak indulni, de a farkasnak nem volt más választása. Ha marad Tristan megöli.

Minden lépésnél beléhasított a fájdalom, ahogy a nyíl húzta a sebe körüli bőrt. Egy idő után már csak három lábon ugrált, de így is szörnyű volt a menetelés.

Éjfél körül lehetett, mikor a sziklák pengeélessé váltak, föltámad a jeges északi szél, vízesés hangját hozva magával.

A hegyi patak ott lehetett valahol a közelben.

Shann átvágott egy kőhalmon, és egy hegyszorosban találta magát, ahol csendesen folydogált a patak.

Lemászott a kiélezett sziklákon, és a patak partjára ment.

Biztonságos hely volt, kétfelől sziklafal és kőrakások védték, oldalról pedig a zúgolódó patak, ami a hegyből tört elő.

Shann belépett a jéghideg vízbe, és teljesen elmerült benne. A víz lehűtötte a testét, és kimosta bundájából a mocskot és a vért, emellett csillapította az égető fájdalmat is.

De nem maradhatott sokáig, mert a jeges víz ugyanúgy perzselte a bőrét, mint a tűz. Kievickélt a vízből és megrázta magát.

Ahogy a nyíl megmozdult a bőrében, mardosó kínt érzett. Nincs más választása, ki kell húznia onnan!

De hogy tudná ezt egy farkas megtenni? Hiszen nincs keze, amivel meg tudná fogni. De egy embernek van. És itt van a közelben!

Shann a patakpartra lépett, hogy feje már belelógott a félig fagyott vízbe, majd szorosan a kövekhez simult.

Becsukta és összeszorította a szemeit, majd érzete, ahogy a meleg kiáramlik a testéből, és a fájdalom átterjed a mellkasába.

Denselle úgy érezte, nyomban megfagy, és, hogy a fájdalom azonnal végez vele.

Levegő után kapkodott, és lüktető vállára szorította a kezét.

Már több mint egy hónapja nem változott ár emberi alakjába, így megviselte ez a lét. Alig érezte a végtagjait, szájában még mindig a vasas embervér ízét érezte, és a fájdalom most sokkal tisztább volt.

Shann sokkal jobban viselte az ilyesmit, de neki egy törékeny emberi lénynek, fölfordult tőle a gyomra.

Kellett neki egy kis idő, amíg a fájdalom csillapodott, és hozzászokott, hogy ismét emberi alakjában van.

Fölemelte a fejét, és bal kezével megragadta a nyíl hegyét.

- Légy erős, kislány! – suttogta magának. – Ez most nagyon fájni fog! – azzal beletörte a nyilat a sebbe.

A fekete vashegy hangtalanul hullott a kövekre, majd Denselle hátranyúlt, hogy kihúzza a nyilat.

Az éjfekete tollak csiklandozták az ujjait, ahogy hozzá ért, majd megragadta és kirántotta a bőréből.

A hegyek között sokáig visszhangzott egy ember üvöltése, és Denny csak percekkel később jött rá, hogy ő ordított.

Fájdalmában.

Emberi énje sokkal kevésbé viseli el a fájdalmat, és sokkal gyengébb, mint Shann.

Mégis annyira jó volt, hogy ismét önmaga tudott lenni, nem pedig egy gyilkos vadász.

Denselle a kettétört nyílra nézett, ami teljesen fekete volt, a hegyétől a tolla végéig, majd egy apró mozdulattal a vízbe dobta.

Sérült karját a melléhez szorította, és a fejére húzta a csuklyát, majd beleburkolózott a köpenyébe, hogy melegen tartsa.

Nem is értette Tristan, hogy bírta elviselni ez a kínzó hideget.

Sajgott a karja, és pár perc alatt eláztatta vérrel a hátán és a mellén a ruháját. Szörnyű volt, ahogy a nyíl teljesen átfúrta a jobb vállát.

Shann és Denselle teste nem azonos, így a sebek máshol érik őket, ezt jól tudta.

Talán éppen itt lenne az ideje ismét farkassá változnia.

Fölemelte a fejét, és bebugyolálta beteg karját, mikor valami hátulról a földre döntötte.

Denselle a hátára esett, és mozdulni sem tudott a rá nehezedő súly alatt.

Az éjszaka sötétjében először nem tudta kivenni ki, az, de amikor az idegen megszólalt, gyötrő félelem járta át...

- Denselle? – nézett le rá döbbenten Tristan. A lány testét a földre szorított, még úgy is, hogy jobb karja használhatatlan volt. Vállát vastag köpeny fedte, melegen tartva a fiú majdnem kihűlt testét. Végignézett a lányon, aki rémülten nézett föl rá, csuklyája árnyékából.

- Te mit keresel itt? – kérdezte és már majdnem fölállt, mikor észrevett valamit. Félrelökte Denselle köpenyének szélét, ami láthatóvá tette az óriási vörös, itt-ott fekete foltot a lány ruháján. Tristan szeme kitágult, ahogy fölismerés villant benne. Ugyanitt találta el...

- Te vagy – suttogta halálra váltan – Te vagy Shann!