7. fejezet - Smaragdzöld szemek

Sziasztok, népek!!:)

Itt a friss, bár megmondom őszintén annyi a dolgom, hogy csak sebtében összekapkodtam. Jövő héten kb. öt dolgozatot fogunk írni, felelünk és kínoznak minket a tanárok, szóval egy percem sem lesz írogatni.Addig is olvassátok a hetediket! :Dd

Pusszantottam mindenkit ^^

7. fejezet – Smaragdzöld szemek

Denselle

Annyira meglepődtem a farkasvadász kijelentésén, hogy még megijedni is elfelejtettem. Még, hogy Shann egy ember! Ez ostobaság! Gondolkozzon már egy kicsit!

- Shann...egy...ember? – kérdeztem a döbbenettől bénultan. Már majdnem közöltem volna vele, hogy valószínűleg meglágyult az agya, mert ilyen biztosan nincs, amikor belém hasított a felismerés: rájött! És nem hónapok vagy évek kellettek neki hozzá, csak néhány perc.

Tudja, hogy Shann egy ember, csak még ő maga sem hiszi el.

Robert arcán hitetlenkedés, a farkasvadász arcán pedig még nagyobb döbbenet ült, mint az enyémen.

- Shann egy...ember? – kérdeztem meg újból, mire rám emelte a tekintetét. Döbbenet, bizonytalanság, kétely, és hitetlenkedés keveredett benne, éreztem, hogy nem hiszi el azt, amit – ő maga! – mondott, mert a józanész mást diktál.

Bólintott.

Hirtelen egy csepp kétely sem maradt a szemében, csak a sziklaszilárd magabiztosság.

- Shann ember! – felelte kissé remegő hangon – A nyomokból ez derül ki – mutatott lefelé.

Lenéztem, és ott helyben elsírtam volna magamat. Hogy lehettem ennyire ostoba? A sárban tökéletesen megmaradtak Shann óriási mancsainak, és az én csizmám nyomai. Látszott, hogy egy ember gyalogol a főtér irányába, majd az egyik lépés után már Shann mancsainak nyomai vezetnek tovább.

- Lehet, hogy hihetetlen, de nem bolondultam meg! Évek óta hajszolom a farkasokat, tudom, mit beszélek. Még sosem találkoztam hasonló nyomokkal. – folytatta, és újból leguggolt. Kezével lassan körbejárta a nyomokat, majd elismerően bólintott.

- Igen, ha hiszitek, ha nem Shann ember.

- Nevetséges! – fakadtam ki – Hogy lehetne Shann egy ember? – tártam szét a karomat, és szinte már nevettem kínomban. – Őrültség az egész! Azt akarjátok nekem mondani, hogy Shann, aki egy ragadozó, egy farkas, itt él a faluban, miközben megöli a társait? A barátait? A szeretteit? Komolyan elhiszitek azt, amit mondtatok? Mert én nem! Forduljatok Mortonhoz, mert elment az eszetek! Ezt senki sem fogja elhinni. És a többi farkas a világban is mind ember? Igen? Mi van a madarakkal? Azok is emberek? Vagy a birkák? Talán ők is? – hajoltam kissé előre, és éreztem, hogy a könnyeim végigfolynak az arcomon. – Én ezt nem hiszem el! Shann farkas, az emberek pedig emberek. A nyomok pedig nem bizonyítanak semmit...!

- Denselle! Hallgasd végig Tristant! Ő itt a farkasvadász nem te. – felelte Robert nyugodt hangon.

- Elhiszed azt, amit mond? – kérdeztem kábultan. Bólintott. – Komolyan elhiszed? – hitetlenkedtem. – Robert, kérlek, hogy lehetsz ennyire vak? Egy igazi farkasvadász nem mondana ilyet! Egy igazi farkasvadász tudná, hogy ez hazugság. Ez boszorkányság! Átok! Kérlek, Robert, térj észhez! Hogy lehetne a farkas közülünk való? Elmondanád? Észrevettük volna! Eltűnt volna valaki! – ordítottam, és láttam, hogy elbizonytalanodik. – Erre csak egy megoldás van te is tudod. Az, hogy Shann farkas és nem ember, a farkasvadászod pedig csaló! – nem gondolkodtam, csak kimondtam azt, ami kikívánkozott belőlem. Menteni akartam a menthetőt, és nem foglalkoztam a következményekkel. Megrémültem attól, amit mondtam. A farkasvadász először csak döbbenten nézett föl rám, majd határozottan fölállt és elém lépett. Annyira közel volt, hogy éreztem az illatát...

Egy pillanatra jeges rémület öntött el a közelsége miatt; ha tudná, hogy én vagyok a farkas, akár már most szíven szúrhatna. De nem tette, csak lenézett rám, én pedig álltam a tekintetét.

Csak most vettem észre, hogy hozzám képest mekkora: széles váll, izmos test, és majd egy fejjel magasabb is.

Elképesztő, hogy ő lesz a vadászom! Az az ember, akinek olyan jól áll a fekete bőrruha, amely olyan jól kihangsúlyozza erős alakját.

Ez az ember most csak lenéz rám, keményen és várja, hogy meghunyászkodjam előtte. De nem tudja, hogy az a lány, akit térdre akar kényszeríteni, maga Shann és, hogy erősebb ellenfél lesz, mint gondolja.

- Csaló vagyok? – kérdezte halkan – Úgy gondolod te jobb farkasvadász lennél? Láttál már egyáltalán farkast? Harcoltál már egyel is? Azt hiszem nem, de én igen! A ti Shannotok egy ember, de ha nem hisztek nekem, elmegyek és kapjátok el egyedül! Kétlem, hogy sikerülne. – mondta és még közelebb jött hozzám.

Képtelen voltam megszólalni. Nem a szavain döbbentem meg, nem is azon, hogy olyan közel áll hozzám, hogy a mellkasa lassan az enyémhez ér, hanem, ahogy rám néz.

Azok a gyönyörű smaragdzöld szemek! Olyan áthatóan figyelnek, hogy azt hittem darabokra szakadok. Mintha ott helyben föl akarna falni. Képtelen voltam elszakítani a tekintetemet az övétől.

- Nos? Csaló vagyok? – kérdezte suttogva. Nem tudtam mit felelni, azok a szemek egyszerűen megbabonáztak. Legszívesebben térden állva könyörögtem volna valamiért, ami megmenthet ebből a szorult helyzetből.

- Denny!...Tristan? – hallottam egy hangot a hátam mögött. Nem kellett megfordulnom, tudtam ki az.

- Te lennél a farkasvadász? – kérdezte és közelebb jött.

Égni kezdett az arcom, éreztem, ahogy elönt a pír. Csak ekkor jöttem rá, hogy nagyon zavar, hogy ő ennyire közel áll hozzám. A fene!

Hirtelen megjött a hangom. A megkönnyebbülés már szinte édes volt számomra.

- Mondd el neki, farkasvadász! – szólítottam fel. – Mondd el, hogy mi is Shann! Hogy ki ő! – erőteljes hangnemben beszéltem, mire még keményebben meredt rám. – Vagy nem mered? Előtte már nem vagy olyan kemény, farkasvadász?

- A nevem nem farkasvadász, hanem Tristan! Tristan Hammond! Gondolom már hallottad az elmúlt órában egy párszor. – vetette oda.

- Nos hát...mondd el, amit nekünk mondtál...Tristan! – Tristan mély lélegzetet vett, majd továbbra is rám nézve elmondta, amit hallani akartam.

A reakció várható volt...egy pillanatig meg sem bírt szólalni, csak kapkodta a levegőt és hitetlenkedve meredt maga elé. Aztán kimondta, azt, amire a legkevésbé számítottam.

- Elhiszem.

Felé kaptam a fejemet, erővel szakítva el tekintetemet Tristanétól, és dühösen néztem rá.

- Hogy mondhatod ezt Jonathan? Hogyan?

- Ő Hugh Hammond fia, Denny. A legkiválóbb farkasvadászok egyike! Hiszek neki. – felelte.

Levegőt is alig bírtam venni a csalódottságtól. Visszanéztem Tristanra, aki gúnyosan nézett vissza rám. Legszívesebben beleordítottam volna az arcába, hogy ezúttal ő nyert, de a harcnak még koránt sincs vége.

- Denny, kérlek, ne haragudj rám! De nem mondhatom azt, amit hallani szeretnél. Tudod mi volt az Őszünnep éjszakáján...Olyan ismerősek voltak a szemei. Ismertem őt, érted? Most már tudom miért... – kezdett magyarázkodásba, de én már nem hallottam. Elléptem Tristantól; már fullasztónak találtam a közelségét, csak kapkodtam a fejemet Jonathan, Robert és őközte.

- Denny? Megnyugodnál? – kérdezte Robert lágyan és meg akarta fogni a karomat, de én elhúzódtam tőle. Megráztam a fejemet, és amilyen gyorsan csak tudtam futásnak eredtem. Nem akartam többé velük lenni, bántam, hogy idejöttem, bántam, hogy nem mentem el már tegnap.

Lelepleződött a titkom, nem tudtam megőrizni. Nem tudtam megőrizni! A királynő gyémántláncára, nem tudtam megőrizni! Többé már nincs titkom, többé már nem csak magamnak és Shann-nak vagyok a farkasa, hanem az egész falunak. Mindenki tudni fogja, és akkor hogyan tovább? Nem mehetek ki, nem csinálhatok semmit, mert akkor mindenki rájönne. Ó, te jó ég!

Alábecsültem ezt a Tristant. Sokkal okosabb, mint gondoltam. Túlságosan is okos!

A házunk elé érve, előkaptam a rejtekhelyről a kulcsot és kinyitottam a zárat, majd bevágtam magam mögött az ajtót. Próbáltam megnyugodni, ezért nekidőltem, és mélyeket lélegeztem. A szívem nem csak a futás miatt vert hevesen, hanem a félelem miatt is.

Most azonnal el kell innen mennem! Elfogyott az időm, túl sokat vártam. Estére már mindenki tudni fogja, hogy Shann egy ember és keresni kezdik...addigra már nem akarok itt lenni.

***

- Te meg mit művelsz, kishúgom? – toppant be Clove az ajtón. Fölkaptam a fejemet; épp egy kis élelmet próbáltam az erszényembe gyömöszölni.

- Szóval döntöttél? – kérdezte – Megkeresed őt?

- Túl kell esnem rajta... – feleltem, de nem a kérdésére válaszoltam.

- Ugye tudod, hogy Shann odakint van? – húzta föl a szemöldökét. Csak bólintottam.

- Meg is ölhet téged. Gondolkozz már egy kicsit, Denny!

- Nem, Clove! Shann nincs odakint! – kiáltottam a könnyeimmel küszködve.

- Ó...óó..szóval? – egyenesen odajött hozzám és leültetett az ágyra maga mellé – Hidd el tudom mit érzel. Szóval...? Már korábban rájöttél? – kérdezte, mire csak összezavarodtam.

- Rájöttem? Mire? – ráncoltam a homlokomat.

- Ne titkold, húgocskám. Tudom! Ugye ezért akarod megkeresni?

- Ne titkoljam? Nem értem miről beszélsz. – értetlenkedtem.

- Jaj, Denny! Azért akarod megkeresni az...apánkat, hogy bebizonyítsd Tristannak az ellenkezőjét? – tudtam, mennyire nehezen mondja ki az apa szót.

- Bebizonyítom. – mondtam semleges hangon.

- Úgy sajnálom! – ölelt magához. – Sosem gondoltam volna, hidd el nekem! Azt hittem, nem törődik velünk, hogy nem voltunk fontosak neki, de most, hogy tudom, hogy ő Shann...most félek – mondta, mire komolyan meglepődtem. Micsoda? Ő Shann? Ki?

- Shann? Ő? – kérdeztem.

- Most mit értetlenkedsz? Tudom, hogy azért akarod megkeresni őt, hogy bebizonyítsd, hogy nem ő Shann! – magyarázta reménykedve – Nagyon ügyes voltál, kishúgom! Előbb rájöttél, mint mi. Tudtad, hogy azért hagyott el minket, mert ő a farkas. Büszke vagyok rád!

- Hah? – csak ennyit bírtam kinyögni, ez az egész farkas-átok-dolog egyre zavarosabb. Hogy apánk lenne Shann?

- De figyelj ide Denselle! Morton szerint is Shann ember, és mindenki apánkat tartja annak. Ha kiderül, hogy tényleg ő...akkor minket..a gyerekeit száműznek.

- Nem! Nem fognak. – kiáltottam és fölpattantam. – Nem engedtem, hogy... – miattam száműzzenek titeket – akartam befejezni a mondatot.

- Te ezt tudtad, igaz? Ezért akarod megkeresni őt. Védeni akarsz minket. – mosolygott Clove boldogan – Úgy szeretlek, kishúgom! Mi lenne velünk nélküled? – ölelt meg újból.

- Én is szeretlek. – feleltem és talán ezen a héten először, elmosolyodtam. – De Clove...a levél? – toltam el enyhén magamtól. Ő csak rám nézett, majd bal kezével a háta mögé nyúlt és megrángatta a ruháját. Először nem értettem miért teszi, majd egyszer csak előhúzta a levelet.

- Megkerestem neked. Még tegnap. Én nem akarom tudni mit írt, de valószínűleg azt, hogy ő Shann és, hogy mennyire szeret minket. Na persze! – horkant föl és a kezembe nyomta apánk levelét.

- Köszönöm Clove. – motyogtam kábultan. Most először éreztem azt, hogy tudni akarom mi áll benne, szinte furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Már majdnem odáig jutottam, hogy azonnal kibontom, amikor Clove újabb meglepetést okozott: zokogni kezdett.

- Clove? – riadtam meg – Mi a baj?

- Én...sajnálom, ne haragudj! Nem akartam...csak... – fölemelte a kezét és megtörölte a szemeit, de továbbra is sírt. – Nem akarok Shann lánya lenni! – mondta végül. – Mi van...mi van ha...ha mi is azok vagyunk? Farkasok? Akkor...mi lesz?

- Ne sírj Clove! Mi nem vagyunk farkasok. Hallod? Nem vagyunk azok! És Shann gyerekei sem vagyunk! Én bebizonyítom! – kiáltottam hirtelen. Nem bírtam elviselni már ezt. Annyira fájt, hogy a testvérem azt hiszi apánk a farkas és, hogy mi is azok vagyunk. Olyan rosszul esett, hogy nem mondhattam el neki az igazat. Hogy ő teljesen normális életet élhet, mert én vagyok Shann, én örököltem a gént.

Most, hogy ilyen állapotban láttam a nővéremet, még elszántabb lettem. Igen is erős leszek és felveszem a küzdelmet a farkasvadásszal! Nem adom föl!

- Megígéred? – kérdezte Clove hisztérikusan.

- Megígérem! – borultam a nyakába és hosszú percekig magamhoz szorítottam.

Tristan

Kissé bizonytalan voltam. Ha még én sem hiszem el teljesen azt, amit mondtam, akkor a greenwoodiaktól hogy várhatnám el?

De ha Shann nem ember, akkor mégis mi más magyarázat lenne a nyomokra? A legfőbb dolgom ebben a pillanatban, az, hogy határozottnak tűnjek. A farkasvadászok legfőbb szabálya: Légy határozott, nyugodt, és magabiztos!

Igen, Shann ember!

Robert nem kételkedett bennem, megbízik egy farkasvadász szavában, de a húga! Ő már más eset. Ő nem hitte el. Makacs lány, annyi szent!

Szinte már oda sem figyeltem a kirohanására, inkább a saját gondolataimmal voltam elfoglalva, de az utolsó mondatát nem hagyhattam figyelmen kívül.

- ...a farkasvadászod pedig csaló! – kiáltotta és már szinte sírt. Azt vártam, hogy elindul bennem egy adrenalinlöket és mérhetetlen dühöt érzek majd, de helyette csak megértést tapasztaltam. Megértettem őt. Nem lehet könnyű feldolgozni mindezt.

Robert elmondta, hogy a farkas ölte meg az anyjukat, ezért minél előbb holtan kívánja látni. Mélyen bennem, valahol a szívem tájékán pedig éreztem, hogy ezt nem maga miatt csinálja. Vannak testvérei, és valószínűleg ez a gyönyörűség, aki előttem áll a legkisebb.

Együtt éreztem velük, mégis fölálltam és a lány elé léptem.

Vagy egy fejjel magasabb voltam nála, ráadásul zömökebb is.

Valószínűleg ő is észrevette ezt, mert csöndben maradt.

Nem akartam rémisztő lenni a számára, de talán mégis sikerült ezt a hatást keltenem, mert meg sem mert szólalni, csak állta a tekintetemet.

Annyira rémültnek és zavarodottnak tűnt, hogy legszívesebben magamhoz öleltem volna, csak féltem, hogy összetöröm. Közel álltam hozzá, de mégis olyan távol...Furcsa érzés volt számomra a közelsége. Szinte vágytam arra, hogy még közelebb menjek. És meg is tettem.

Kissé ijesztően szóltam hozzá, pedig nem így terveztem, csak kikívánkoztak belőlem a sértő szavak. Ez nálam már szokás; ha valakit meg akarok vigasztalni, akkor mégjobban a földbe döngölöm.

Kíváncsi voltam, mit válaszol arra a kérdésemre, hogy csaló vagyok-e? Égetett a vágy, hogy megtudjam, de megzavartak...Jonathan! Öt éve láttam utoljára, amikor eljött azzal a férfivel Wildecastle-be apámhoz.

Csak egy pillantást vetettem rá, továbbra is Denselle-en tartottam a tekintetemet. Egyszerűen nem tudtam betelni vele, azzal az ártatlan gyengédségével...

- Mondd el neki, farkasvadász! – szólított fel. – Mondd el, hogy mi is Shann! Hogy ki ő! – ezzel az ártatlan gyengédsége talán örökre el is tűnt – Vagy nem mered? Előtte már nem vagy olyan kemény, farkasvadász? – Őszintén érdekelt, hogy mindig kiprovokálja-e az ember rosszabbik oldalát?

- A nevem nem farkasvadász, hanem Tristan! Tristan Hammond! Gondolom már hallottad az elmúlt órában egy párszor. – válaszoltam ugyanolyan hangnemben, mint ahogy ő beszélt.

Elmondtam Jonathannak mindent, és még én is meglepődtem, amikor hitt nekem. Úgy láttam ezt Denselle-t is váratlanul érte, mert szinte abban a pillanatban ellépett mellőlem.

Amíg ott állt, addig észre sem vettem semmit, még azt sem, hogy Robert milyen éberen figyel. De az után, hogy nem volt ott, kitisztultak az érzékeim, mégis ürességet éreztem. Hiányzott, hogy nincs mellettem.

De nem törődhettem tovább vele, mert Jonathan valami nagyon érdekeset mondott. Hogy ismerte őt? Ismerősek voltak számára a szemei?

Elmosolyodtam, mert tudtam, hogyha Shann ember, akkor a szemei elárulják őt.

Denselle ebben a pillanatban elrohant; Jonathan utána akart menni, de néhány lépés után mégis megállt.

- Most mit teszünk? – kérdezte lehangolva.

- Valaki hívja Mortont – meredt maga elé Robert. Akkor még nem értettem, hogy egy életerős férfi, miért reagál így...

Újra a farkas nyomaira néztem. Csak akkor tűnt fel, Denselle belelépett az emberi nyomokba. Néhány friss nyom volt a már összeszáradt sáros részben. Régi nyomok és újak keveredtek...régiek és újak...a farkas és Denselle nyomai.

***

A falu gyógyítója is hitt nekem, ami hatalmas megtiszteltetés volt számomra. Nem könnyű kivívni egy gyógyító elismerését és becsületét, főleg ilyen fiatalon. Azt mondta, már rég gyanította, hogy a farkas a faluban él és csak néha portyázik az erdőben, de mégsem biztos benne.

- Denselle-nek részben igaza van. – szólalt meg rekedt hangján. – A nyomok hazudhatnak is.

- A nyomok elég egyértelműek, jó uram! – vágta rá Robert.

- Robert fiam, mit tennél, ha kiderülne, hogy tévedtél? Hogy Shann csak egy farkas?

- Az nem fordulna elő! Hogy Shann ember az mindent megmagyaráz. Megmagyarázza, hogy miért nem találtuk meg az erdőben, amikor vadásztunk rá, hogy miért tűnt el öt évvel ezelőtt, és, hogy most miért tért vissza. Sőt még azt is, hogy miért nincsenek még áldozatai!

- És azt mivel magyarázod, hogy évszázadokon át tartotta rettegésben a falu lakosait? – kérdezte Morton, mire Robert csak hallgatott.

- Tudtommal senki sem élt itt kilencven évnél tovább.

- Fogalmam sincs – hajtotta le a fejét Robert. Erre én sem tudtam volna mit felelni.

- Eltűnt valaki? – szóltam közbe. Egyszerre fordultak felém. Kissé döbbentnek tűntek, mintha valami rosszat kérdeztem volna.

- Nem, nem mondhatnám – felelte Robert, majd összehúzta a szemét – Vagy..? – fordult az öreg felé. Morton csak visszanézett rá; látszott rajta, hogy erősen gondolkodik.

- Erre még sosem gondoltam. – válaszolta csendesen.

- Szóval akkor eltűnt valaki? – tettem fel újra a kérdést, kissé bosszantott, hogy nem tudtam, mi jár a fejükben. Robert bólintott.

- Pontosabban elment. Az apánk.  – Fölvontam a szemöldökömet. – Tizennégy éve. Azóta nem is hallottunk róla, senki sem látta. Morton uram, úgy gondolod, hogy ő...? – Robertnek elakadt a szava. Az öreg gyógyító egy ideig lehajtott fejjel bámult maga elé, majd Robert szemébe nézett.

- Sajnálom, fiam!

***

Denselle lerohant a lépcsőn, olyan energikusan, hogy az élesen megnyikordulva tiltakozott a vad roham ellen.

Odalent a kocsmában szépszámú embertömeg gyűlt össze. Ott lehetett talán a fél falu, de az Alambae család biztosan, a kovács, a juhász, az ács, de még Morton is, ami ritkaságnak számított. Clove a pult mögül osztotta az észt Jonathan és Alambae gazda között, akik valami furcsa okból, vadászfelszerelést viseltek.

- Mi folyik itt? – kiáltott oda Cassandrának, Alambae gazda lányának. Cassy rettegő tekintettel fordult felé, majd kezeit tördelve közelebb lépett hozzá. Ajkai remegtek, szemeit kisírta, még a haja is kibomlott a kontyból.

- Shann! Közülünk való – mondta ki akadozva.

- Azt tudom, de mi ez itt? – mutatott körbe értetlenül.

- Népgyűlés – sóhajtotta Cassy.

- Népgyűlés?

- Az. – bólintott a lány. Denselle értetlenkedő arcát látva, rövid magyarázatba kezdett. – Morton hívott össze minket. Bemutatta a farkasvadászt és elmondta...hogy...azt! – nyelt egy nagyot – És még azt is mondta, hogy... – Cassandra még ijedtebbnek tűnt, mint azelőtt. Úgy viselkedett, mintha Denny bármelyik pillanatban ráugorhatna.

- Hogy talán apám a farkas? – húzta föl a szemöldökét Denselle, mire Cassy bólintott.

- És te elhiszed ezt? – kiáltotta fenyegetően, mire Cassy összerezzent.

- Én igen! – szólt egy határozott hang oldalirányból. Denny felé kapta a fejét és meglátta a farkasvadászt. Azon gondolkodott, hogy figyelmen kívül hagyja a fiút, ezért visszafordult Cassy-hez, de ő már addigra eltűnt.

- Nem válaszoltál a kérdésemre! – furakodott mellé Tristan.

- Miféle kérdésre? – szegte fel a fejét Denny.

- Hogy csaló vagyok-e?

- Az.

- Akkor jobb csaló vagyok, mint gondolod! Még a gyógyítótok is hitt nekem. Ez azért szép nem? – bámult le a lányra. Nem érkezett válasz, Denselle csak állta Tristan bűvös tekintetét.

- Még nem tudom a nevedet.

- A nevem érdekelne?

- Igen.

- A nevem Denselle. – felelte, mire Tristan szemében elégedettség villant.

- Azt lehet becézni, ugye...Denny?

- Denselle!

- Jól van Denselle. Akarod tudni mi a fő oka a népgyűlésnek? – mosolyodott el Tristan. Denny csak összeráncolta a homlokát, de megint válasz nélkül hagyta a fiút.

- Bebizonyítom neked, hogy Shann ember!

- Hogyan? – érdeklődött Denselle.

- Egy vadászattal! Ma éjszaka. Reggelre már te is belátod, hogy a farkas bizony ember, és akkor imádkozhatsz, hogy ne az apád legyen! – hajolt le hozzá, hogy belenézhessen Denny vadítóan kék szemeibe.

Denselle megriadt, de nem attól, hogy Tristan már megint olyan közel áll hozzá. A szemei ismét megbabonázták őt, és ha nem akarta volna, észre sem vette volna, hogy ez fordítva is igaz.

Hogy a fenébe lehetnek egy ilyen mogorva és kegyetlen embernek ilyen gyönyörű szemei?

Denselle hiába próbálta nem tudta elszakítani a tekintetét Tristanétól, aki ezt nagyon élvezte. Szinte teljesen elmerült a zafírkék szempárban és a lány bájosságában.

Denny csak akkor eszmélt fel, amikor Jonathan átható pillantását érezte a hátában.  Vadászatot terveznek Shann ellen! Aznap éjjel. Ha nem találják a farkast az erdőben, akkor bebizonyosodik, hogy Shann nagyon is ember. Méghozzá az apja, ami nem igaz. Ő Shann! Ki kell szöknie a faluból, hogy az erdőbe menjen, és farkassá alakulhasson. De akkor valószínűleg Shann kiléte lelepleződne. Melyik a fontosabb? A családja vagy az élete?

Elmenekülhet, azzal az indokkal, hogy az apját kutatja fel, hogy bebizonyítsa, nem a férfi a farkas. És talán közben elterjedhetne a halálhíre...