11. fejezet - Vándorló vadász

Sziasztok!
Kicsit elfoglalt voltam mostanában, tanulás, suli, programok, és a másik blogom, de végre sikerült befejezni ezt a fejezet is. Remélem olyan hosszú lett, mint amilyennek az előzőben ígértem. :-D
Hát akkor jó olvasást! :-)

Tristan

Az erdő sötét, büszke és Shann ott áll a tisztás közepén. Mintha rám várna, rám, hogy végezzek vele. A gondolatra elmosolyodom, és erősebben szorítom a lándzsát.

Shann csak áll lehorgasztott fejjel, mozdulatlanul mered a semmibe, olyan mintha nem is élne. Én viszont tudom hogy él! De már nem sokáig.

Ez az éjszaka döntő fontosságú lesz számomra. Ma Shann meghal – az én kezem által. Nem is tudom, ennek örüljek, vagy inkább gyászoljak? Hát milyen hivatás ez? És ha Shann mégis ember? Lehet, hogy nem is tudja, hogy ő a farkas!

Megrázom a fejem, és eloszlik a köd, ami belepte az agyamat.

Már tisztán látom a célt, Shann sötét testét, amint mozdulatlanul áll. Nem néz rám, még csak föl sem emeli a fejét.

Mély levegőt veszek és előrevetem magam. El sem jut a tudatomig, hogy a farkas rezzenéstelenül áll, kék szemei világítanak a holdfényben, és gyűlölködve merednek rám. Tudja, hogy ki fogom oltani az életét, és ő nem harcol. Nem tesz semmit.

Már azt hiszem innentől nincs más dolgom, mint átszúrni a szívét, de ekkor – erőt merítve – elrugaszkodik a talajtól, kitátja acélos állkapcsát, és támadásba lendül. A csillagok és a hold fényénél látom tűhegyes fogait, ami vészesen közelít felém.

Egy pillanat múlva megdermedek, szemeim kitágulnak, és csak azt érzem, hogy Shann gyilkos fogsora eszeveszett erővel szorítja a torkomat.

A döbbenet megfagyaszt, és én nem tudok gondolkodni. Arra eszmélek fel, hogy valami súlyos nyomja a mellkasomat, alig kapok levegőt, a világ forogni kezd és a csillagok, lassan elhomályosulnak.

Legszívesebben ordítanék, amikor Shann kitátja pofáját és érzem, ahogy a fogai fölnyesik a bőrömet – de már nem tudok. Elengedett.

Fölém, magasodik, és lenéz rám. Egyenesen bele a szemembe...

Sötétség vesz körül, és én azt gondolom, hogy meghaltam. Hát mégis Shann nyert, és én vesztettem. Alábecsültem őt. Többre értékeltem a tudásomat, mint amilyen valójában, és ő ezt kijátszotta. Fordult a kocka, és ő ölt meg engem, és nem én őt.

De akkor miért ver ilyen hevesen a szívem?

Érzem az ereimben lüktető vért, érzem, hogy a fülemben zúg, és azt is érzem, hogy kapkodom a levegőt.

Hát mégsem haltam meg?

Próbaképpen kinyújtom a kezem, és a kardom után nyúlok, de ujjaim a fagyott földbe markolnak.

Hirtelen kipattannak a szemeim, és én tudom, hogy csak álmodtam. Csak egy szörnyen rossz álom volt, és Shann nem nyert! Még nincs vége.

Fölülök és körülnézek. Éjszaka van, a hó apró pelyhekben hullik, s patak sebesen zúg le a mederben, a vízesés pedig hangosan dörög. Talán ezt véltem Shann morgásának.

Kezemmel kisimítom a hajamat a homlokomból és érzem, ahogy az izzadság a mellkasomhoz tapasztja a bőrmellényemet. Kezdek megnyugodni; a farkasra való vadászás kivett belőlem minden energiát, és még álmomban is kísért! A franc vinné el Shann-t!

Dühös leszek és fölpattanok, próbálom megmozgatni zsibbadt tagjaimat, próbálok nem gondolni az elmúlt egy hónapra. Ugyan megsebesítettem Shannt, de ő megszökött tőlem és hiába kutatom, nem találom. Lehet, hogy ott maradt Greenwood közelében, én pedig a semmiért követtem a patak folyását. Pedig, biztos, hogy magával ragadta a víz!

Mérgemben egy követ hajítok a vízesés felé, majd megfordulok, hogy összeszedjem a cókmókomat. Shadowfax érdeklődve emeli fel a fejét, és halkan fölnyerít. Megenyhülök, nem akartam megijeszteni, de aztán újból dühös leszek.

Hol a fenében van a kardom? Itt kell lennie!

Eszeveszettül kutatom, keresem, de nincs sehol.

Pedig biztos vagyok benne, hogy pont a kezem ügyébe helyeztem, ha netán szükségem lenne rá.

Egy újabb balszerencse...már az emlékezetem is kihagy.

Úgy érzem, összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és ez már csak rosszabb lesz. Dühöt, csalódottságot, fáradságot érzek és fölkiáltok. Kiadom magamból az összes nyomasztó érzelmet. Az erdő zeng a hangomtól, néhány riadt bagoly száll fel az egyik fenyőről, egy farkas falka távoli vonyítása hallatszik.

Ez nem Shann! Az ő ordítását ezer közül is felismerném.

Hová tűnhetett?

Leguggolok, és kezemmel átfogom a fejemet. Mihez kezdjek kard nélkül? Farkasölő kard volt! Nélküle még csak a farkas közelébe sem mehetek.

Erőt veszek magamon, és reggelig keresem a fegyveremet, de nincs meg. Mikor megjelenik a Nap halvány fénye az égen, föladom. Nincs meg.

És a hó is túl nagy már, és egyre sűrűbben hullik.

Szállást kell keresnem, nem maradhatok ezen a kihalt helyen. És ezzel is csak előnyhöz juttatom Shannt!

Összepakolok és fölnyergelem a lovamat. Irány a legközelebbi fogadó!

***

Nagyon régen jártam már itt. Még akkor, amikor először mentem egyedül farkasvadászatra. Annak már több mint négy éve. Szinte még gyerek voltam.

Kikötöm Shadowfax-ot és fölbaktatok a lépcsőn, majd benyitok az ajtón. Odabent félhomály és füst fogad, ami megszokott a helyi ivókban.

A bent lévők azonnal elhallgatnak, amikor belépek. Nem igazán zavar, már megszoktam, hogy hogyan reagálnak egy farkasvadász látványára.

Juliette, a fogadós felesége siet felém, majd egy ragyogó mosollyal fogad.

- Szép estét, Tristan! – köszön. – Egy újabb farkasvadászaton? Készítsem a szobát?

- Örülök, hogy látom Juliette! – sietek a válasszal. – Igen, kérem, készítse a szobát, és egy fürdőt is!

- Azonnal! Csak nem gyalog jött, kedvesem? – érdeklődik.

- Shadowfax kint áll a fogadó előtt...

- Az uram, majd beviszi az istállóba. Jöjjön, kedves, igyon egy kupa sört! – invitál. Véleményem szerint Juliette igazi tünemény. A negyvenes éveiben jár, kissé kövérkés, de mindig mosolygós asszony, aki szívesen lát. Egyszer már megszabadítottam a fogadó környékét egy farkastól, és ezért nagyon hálásak nekem.

Bár az épület a semmi közepén, egy szikla és az erdő takarásában rejtőzik, az egyik legfontosabb kereskedelmi út mellett épült. A hegy tetejére lett építve a ház, hátulról védi az erdő, előtte fut el az út, szemben vele pedig végeláthatatlan puszta. Jobbról és balról pedig kiélezett sziklák övezik.

Rejtély számomra, hogy miért ide épült ez a hely.

 - Ma este kimondottan sok a vendég. – jegyzem meg, miközben lehúzom a kesztyűmet.

- Úgy bizony! Igazán fontos vendégeink vannak! Itt van Arkhan gróf egész családja és pereputtya! – magyarázza örömmel a fogadósné, miközben elém, tol egy kupa sört és egy tál marharagut.

- Köszönöm, Juliette, rég nem ettem ilyen finomat. – mondom, mire elpirul.

- Régóta van a vadászaton?

- Több, mint egy hónapja.

- Oh! Ezek a farkasok sosem fogynak el, ugye? – jegyzi meg cinkosan.

- De nem ám!

- És éppen melyik farkast kergeti?

- Shannt. Greenwoodi Shannt. – felelem, mire elakad a lélegzete. Hát ő is hallotta!

- De hát...Shannt már...ó, Istenem!

- A greenwoodiak úgy vélik ő tért vissza.

- De akkor mit csinál itt, kedvesem? Hát nem Greenwoodban kellene lennie?

- Shann megszökött, miután megsebesítettem. A patak idáig sodorta.

- Ó! – kapta a kezét a szája elé – Hiszen az több száz mérföld! Úgy véli túlélte?

- Remélem, hogy nem. – felelem, és hetek óta először elmosolyodom, mire Juliette megkönnyebbülten fölsóhajt.

- Kész a szobája, Tristan! Jöjjön, ha befejezte a vacsorát. – invitál a kezével. Fölállok, és kiiszom az utolsó cseppeket a kupámból. Követem Juliette-et hátra a szobákhoz. Egy sötét, gyertyákkal megvilágított folyosón vezet keresztül, egészen a leghátsó szobáig, majd kitárja előttem az ajtót.

- Remélem, megfelel. – mondja, mire bólintok, és hálásan megköszönöm.

- Akkor jó éjszakát, kedvesem! – búcsúzik és becsukja az ajtót.

A szobában jó meleg van, a tűz pattog a kandallóban, és egy hatalmas dézsát állítottak az egyik sarokba, melyben gőzölög a forró víz.

Ledobálom a cuccaimat a padlóra és belemerülök a meleg vízbe. Találok egy szappant és egy mosakodószivacsot is, amivel megmoshatom magamat.

Miután végeztem, élvezettel nyújtózom még a selymes vízben, amíg ki nem hűl.

Alig fél óra múlva már a takarók alatt nyújtózkodom tovább, és pár perc múlva már mélyen alszom.

***

A hópelyhek zavarosan kavarogtak az éjszakai szélben, a felhők feltornyosultak az égen, és viharral fenyegettek. Shann úgy gondolta, jobb, ha biztonságos helyre megy.

Már két napja követi Tristant. Kicsit megleckézteti a fiút; arra biztos nem számít, hogy ő üldözi a farkasvadászt. Maradjon csak abban a hitben, hogy még mindig bujkál előle.

Shann megbújt az egyik száraz, durva bokorban és az éjszakai csendet figyelte. A Vándorló vadászban nagy volt még az élet, de Tristan talán már aludni tért. Fáradtnak látszott, már ráfért a pihenés.

De miket is gondol? Csak nem törődik egy vadász érzéseivel? Az ő vadászáéval?

Fölmordult, és szeme majdnem olyan borús lett, mint az éjszakai égbolt.

A halak óta nem evett semmit, így gyomra majd’ kilyukadt az éhségtől. Ideje lenne szerezni valami harapnivalót, de mivel a téli táj és a hegyek nem sok jóval szolgáltak, maradt Tristan. Nála biztosan van valami élelem!

De ha ő nem is a Vándorló vadász majd kiszolgálja. Elég nagy ez a fogadó, ahhoz, hogy legyen valami finom falat egy farkas számára is. Úgyis éppen lakomát ülnek, hát miért ne vehetne részt rajta?

Shann megkerülte a házat, és az ebédlő ablaka alá osont. Odabentről fény áradt, megvilágítva az ezüstös havat. Ínycsiklandó ételek illata keveredett a levegőben az érkező eső illatával. Shann fenségesebbet még csak remélni sem tudott.

Óvatosan fölemelte a fejét és belesett az üvegen át. Egy hosszú asztal állt a terem közepén, rajta minden jóval. Az asztalt egy népes család, néhány szolga és kísérő vette körül. Minden férfi, nő és gyerek jól öltözött volt, Shann azt gondolta talán grófi vagy hercegi család lehet.

Akkor bizonyára nagyon gazdagok! Miért ne hívhatnának meg egy éhes farkast vacsorára?

Shann-nak még a nyála is kicsordult a finomabbnál finomabb fogások gondolatára. Ennyi rideg és nyomorúságos nap után, végre valami jó dolog is történik!

Hátrált néhány lépést, majd fölkészült az ugrásra, de egy kicsit talán tartott az üvegszilánkoktól. Még szerencse, hogy vastag, puha bundája van!

Mivel az ajtón át nem mehet, így az ablakon kell bejutnia. És ez csak egy módon történhet meg...

Arkhan grófjának családja vidáman fogyasztotta aznapi vacsoráját, és legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy ezt a szép estét bármi elronthatja. A gróf éppen egy méretes csirkecombot majszolt, amikor hirtelen kitört az egyik ablaküveg, szilánkesőt zúdítva az emberek nyakába.

Mindenki riadtan kapta le a fejét, és csak fél szemmel figyelte azt az irtózatosan nagy valamit, ami az asztal közepén landolt.

Egyedül a gróf őrizte meg a hidegvérét, egészen addig, míg nem látta mi is a hatalmas, sötét lény a bútor közepén. Egyenesen felé tartott, vicsorogva, kék szemei villámokat szórtak, és ekkor a gróf kiejtette kezéből a húst.

A sikongatások és kiáltások közepette lassan fölállt a székéből; és nem éppen alacsony ember lévén, majdnem akkora volt, mint az előtte magasodó Shann.

Keze remegett, ahogy ezüstözött kardjáért nyúlt, de ekkor a farkas őrült morgást hallatott, és neki inába szállt a bátorsága.

Shann egyedül maradt az ebédlőben, bár a folyosóról még hallotta a sikolyokat, és a zűrzavart, nem érdekelte más, mint az aznapi fogás.

Rávetette magát a sült pulykára, és úgy gondolta addig bőven van ideje enni, amíg Tristan nem jön érte...

Tristan hatalmas fölfordulásra ébredt az éjszaka kellős közepén. Álmosan emelte fel a fejét a távoli sikolyokra és dübörgésre. Mi a franc folyik kint?

Föltápászkodott és kinyitotta az ajtót. Juliette rohant felé halálra vált arccal, miközben rémülten magyarázott valamit.

- Mi..? Mi a baj? Mi történt?

- Itt van! Itt van Tristan! – zokogta a nő.

- Micsoda? Ki van itt? – lépett közelebb, és felé nyúlt, hogy támogassa. Közben a háta mögött egy csapat riadt nő rohant a kocsma felé.

- Mi ez a fölfordulás? Talán rablóbanda?

- Rosszabb! A farkas... – rázta meg Tristant Juliette.

- A farkas? – Tristan úgy érezte a torkára, forr a szó. Csak nem a helyi farkas is visszatért? Hát már sosem lehet nyugta tőlük?

- Shann! – sipította az asszony, mire a fiú megdermedt. Shann! Hát mégsem veszett el. Önként eljött hozzá!

- Segíts, Tristan!

- Egy kardot! – kiáltotta, és futva indult meg a fölbolydulás központja felé. Még az sem érdekelte, hogy csak egy bőrnadrág van rajta és felsőteste csupasz. Most a legfontosabb, hogy megtalálja a fenevadat.

Nem sokat kellett keresgélnie, a farkas ott volt az ebédlő közepén és mohón falta a grófi család vacsoráját.

Tristan hirtelen megdermedt. Nincs nála semmi, mégis mivel szálljon szembe a farkassal?

Shann abban a pillanatban fölemelte a fejét, hasa feszült, úgy tűnt jóllakott. Tristanra nézett, de nem kihívóan, vagy acsarkodva, hanem játékosan. Szinte mulattatta a farkasvadász megjelenése. Annyira sietett, hogy még egy inget sem húzott?

Shann tökéletesen látta karján, hasán és mellkasán az izmokat, ahogy minden lélegzetvételnél megfeszülnek. Nocsak, hát nem fél, hogy belemar a testébe? Milyen bátor!

Tristan akkor vette csak észre a földön a gróf kardját, amikor Shann odébb lépett. Érezte magán a vadállat tekintetét, ahogy szórakozottan méregeti, majd egy kockázatos lépésre szánta el magát. Egy gyors mozdulattal előregurult és abban a pillanatban Shann is támadott.

Csupán egyetlen másodperce volt, hogy megragadja a kardot, mielőtt Shann átharapja a torkát, de még így sem volt elég gyors.

Ugyan sikerült elkerülnie a halálos harapást, és még a fegyvert is megszerezte, de a farkast nem volt könnyű kijátszania. Fölordított fájdalmában, ahogy Shann fogai egyre mélyebbre vájtak a kardot tartó kezében. Egész alkarja csupa vér volt, Shann pedig eszelősen küzdött, hogy kitépje a karját.

Az állat felé rúgott, Shann pedig félreugrott, elengedve őt. Tristan ekkor vette észre a farkas testén futó heget, ami már szinte teljesen begyógyult, majd lenézett sérülésére.

- Emlék az emlékért? – vigyorgott, majd fölpattant, de sérült keze alig bírta megtartani a súlyos kardot. Ezt mintha a fenevad is észrevette volna, és amíg Tristan el volt foglalva sebesülésével, egyet ugorva kirontott a teremből. Pedig csak ki kellett volna tátania a száját, és végezhetett volna a fiúval!

Shann végigrohant a folyosón, fölborogatta a gyertyatartókat, berontott a szobákba és óriási fölfordulást csinált.

Mégsem bántott senkit, egyedül Tristant. Mikor észrevette őt felé közeledni, berohant a kocsmába, és nyugodtan fölugrott a pultra.

Ez a vacsora aztán issza a vizet – jutott eszébe. Ledöntögette a boros üvegeket, és nyalogatni kezdte a kifolyt italt.

Tristan dühös fújtatással jelent meg az ajtóban és figyelte az iszogató farkast, majd egy lendüléssel felé csapott.

Shann nyugodtan a padlóra ugrott és cikázni kezdett az asztalok között, ezzel is hergelve a farkasvadászt.

Egyszer csak azon kapta magát, hogy már nem csak Tristan, de a fogadós, a gróf és néhány őr a kíséretéből is fegyvert ragadva berohannak az ivóba.

Shann elvesztette a türelmét, hiszen ez már nem jó móka! Ez már tényleg vérre megy.

Eldobta magától a jó farkast játszó szerepét és vadul rájuk vicsorgott, mire hátráltak egy kicsit. Fölborzolta a szőrét, morgott és néha-néha odakapott egyet. Sürgősen kiutat kell találnia.

Előrevetette magát, mire minden férfi riadtan ugrott el előle, egyedül Tristan állta a helyét.

A legfiatalabb a legbátrabb! Balga!

Körözött egy kicsit a támadói és a helyiségben fölállított bútorok körül, majd egyetlen ugrással kidöntötte a súlyos faajtót, és már kint is volt az éjszakában.

Tristan vadul utána vetette magát, de aztán rájött, ha sokáig folytatná az üldözését ilyen hidegben valószínűleg halálra, fagyna.

Shann megállt a készülődő viharban, és visszafordult.

Gyere csak Tristan! – gondolta.

Fölemelte a fejét, és fölvonyított, mintha csak őt hívná.