Hellóbelló! Meghoztam a következő fejezetet. Lehet, hogy nem lett valami nagyon jó, de azért talán olvasható.Meg egy kis újítás: mostantól hozok néhány fejezethez képet is. Kell a változatosság. Jó olvasást! :D
Denselle
6.
fejezet - Farkasvadász
Denny újabb zajos
reggelre ébredt. Álmosan kinyújtotta a karját, és a fejére húzta a párnáját,
hogy még csak ne is hallja az odalentről fölszűrődő hangokat. Még mindig nincs
vége az Őszünnepnek, vagy éppen a Shann elleni következő vadászatot tervezik?
Hiába aludta ki magát, arra sem volt ereje, hogy gondolkodjon.
Denselle kidugta
a fejét a párna alól és bosszankodva Clove felé fordult. Meg sem lepődött,
amikor nővérét nem találta a szobában. A fene, már megint elaludt! Nagyot
sóhajtott és visszaejtette a fejét az ágyra; mi van a falusiakkal, hogy mindig
olyan korán kelnek?
Denny lerúgta
magáról a takarót és megpróbált kikelni az ágyából, de mintha az szántszándékkal
visszahúzta volna. Elterült a puha matracon és a plafont kezdte bámulni. Minden
egyes nappal egyre nehezebb kibújnia az ágyból! Erre a gondolatra fölhorkant,
és újra nekiveselkedett a műveletnek, de csak nem akart sikerülni.
Már – már
bosszúsan fölkiáltott, és visszaaludt volna, de zavarta a lentről
fölhallatszódó zaj, az éles kiáltások és a veszekedés. Na, jó, már megint mit
csinált a farkas?Denny biztos volt benne, hogy az odalent tartózkodók Shann
miatt vesztek össze, és ezért nem hagyják őt aludni.
De nem kell
sokáig aggódniuk miatta, még azelőtt elhagyja a falut, hogy a farkasvadász megérkezne.
Bizony, elmegy, még ha Clove-nak ez nem is tetszik. Denny visszagondolt a
tegnap esti beszélgetésükre, amikor megmondta a nővérének, hogy mit szeretne
tenni, hogy meg akarja keresni az apját. Persze, Denny-nek esze ágában sem volt
fölkutatni őt, csak kellett egy tökéletes hazugság a szökéséhez. Nyílván, Clove
is érezhette, hogy húgának nem áll szándékában semmi ilyesmi, mert nagyon
fölháborodott.
- Meg akarod
keresni apánkat? – kiáltotta csodálkozással, vegyes haraggal. Denselle
bólintott, mire Clove összeráncolta a homlokát. Igazán örült, hogy leült,
mielőtt a húga bejelentette volna ezt az elképesztő elképzelését.
- Mégis hogy
jutott ez eszedbe?
- Ne haragudj rám
ezért. Én csak...meg akarom őt ismerni! Ti mind tölthettetek vele egy kis időt,
de én még a nevére sem emlékszem! – fakadt ki Denselle.
- De...miért
most?
- Nem tudom. Csak
jött Shann, aztán eszembe jutott, hogy nekem...nekünk nincsenek szüleink, nincs
senkink, mert anya meghalt, apát pedig nem is ismertem, mert elment. De nekem
kellenek szülők! Szükségem van apára.
- Denselle,
figyelj rám, kérlek! – enyhült meg Clove, majd megfogta húga kezét – Apánk
elhagyott minket, vagyis nem voltunk fontosak a számára, érted? Nem érdemli
meg, hogy megismerjen egy olyan elbűvölő személyiséget, mint te Denny!
- Honnan veszed,
hogy nem volt jó oka rá?
- Ugyan mire?
- Hogy elhagyja
anyát és a gyerekeit. Lehet, hogy így akart megvédeni minket.
- Mitől,
kishúgom, elárulnád?
- Akármitől.
Bármitől! Azt mondtátok, hagyott egy levelet. Abban biztos leírja! Mi van
benne? – kérdezte Denny érdeklődő arcot vágva. Clove fölnézett rá, nem is
tudta, mit válaszoljon erre a kérdésre.
- Hát...nem
tudom, még nem bontottuk fel. Anya azt mondta, ő nem akarja tudni, mi van
benne, és jobb, ha mi sem olvassuk el. – Denselle őszintén elcsodálkozott ezen.
Ezzel mégis mit akart elérni az anyja?
- Én...tudni
akarom, mi van benne! – jelentette ki remegő hangon, mire Clove fölsóhajtott.
- Hosszú évekig
nem akartad tudni, hogy mi van vele. Miért lett olyan fontos ez neked? Már arra
sem emlékszem hol van az az átkozott levél.
- Már mondtam,
nővérkém. Kérlek! – szorította meg testvére kezét Denny. Clove bólintott, bár
nem tetszett neki az ötlet.
- Megkeresem
neked azt a levelet, de nem akarom tudni mit írt az az ember. Rendben? –
Denselle nem csodálkozott azon, hogy nővére így nevezte az apját. Ő is ezt
tette volna, egyáltalán nem akarta tudni mi van a levelében. Ha teheti, minél
előbb elégeti. – És...ha Robert hazajön, ne szólj neki erről. Jó? – vonta fel a
szemöldökét Clove.
- Megígérem!
- És...van még
valami. – fordult vissza Clove az ajtóból. – Én ezt...hogy megkeresd őt, nem
tartom jó ötletnek. Robert nagyon mérges lesz majd rád. Szerintem nem kéne
foglalkoznod ezzel. Meg hát, mit mondanál neki? Kérlek, Denny, aludj rá egyet!
Majd holnap megbeszéljük. – Denselle döbbenten bámult testvére arcába, majd
lassan bólintott.
- Legyen. Holnap
megbeszéljük...
Denselle
összeráncolta a homlokát; végre kezdett teljesen fölébredni. Mi van, ha...? Az
nem, az nem lehet! Clove elmondta a falusiaknak, hogy el akar menni? Vagy ami
még rosszabb, Adele-nek?
Denny úgy ült
föl, mint a cövek. Ha az elmélete igaz, azonnal el kell mennie, nincs halogatni
való ideje. Ez lehet az egyetlen oka, hogy akik odalent vannak, kiabálnak és
veszekednek. Minden bizonnyal csak arra várnak, hogy lemenjen.
Denny a lehető
legnagyobb csendben az ajtóhoz osont és résnyire nyitotta. Az öreg fa halk
nyikorgással kinyílt, és a hangok tisztábbak lettek, de Denselle így sem
értette őket elég jól. Kibújt a nyíláson és a lépcső tetején leguggolva
hallgatózni kezdett.
- Szóval azt
akarjátok nekem mondani, hogy ez a gyerek fog minket megmenteni? – hallotta
Jack hitetlenkedő hangját. Denselle nem értette, hogy miről beszél a juhász.
Gyerek? Megmenteni? Mégis hogyan mentené ő meg a falubelieket azzal, hogy
elmegy? Az igaz, hogy vele együtt Shann is távozna, de ezt Joff-on kívül senki
sem tudhatja.
- Az öreg Hugh
fia. Bizonyára jól kitanította! – felelte egy rekedtes hang, amiből Denny
fölismerte Mortont. Hugh fia? Az apjának csak egy fia van és az Robert. Tehát
Clove még sem mondta el senkinek a tervét.
- Én akkor sem
bízom benne, Morton uram. Ha Hugh Hammond fia, ha nem, akkor is csak egy
gyerek!
- Ne becsüld alá,
fiam! – vágott vissza Morton hangja.
- Nem teszem, jó
uram, de nem hinném, hogy egy tizenhét éves fiú fogja megmenteni a falut. –
jelentette ki Jack. Denny végképp összezavarodott. Tizenhét éves fiú? Megmenti
a falut? Hugh Hammond fia? Mégis miről beszélnek?
- Még ha csak
tizenhét esztendős is, akkor is képzett farkasvadász. Hallottad Robertet, hogy
a múlt héten egy teljesen kifejlett nőstényt vadászott le.
Denselle a
szájára szorította mindkét kezét, nehogy fölsikítson. A farkasvadász! A
királynő gyémántláncára, megérkezett a farkasvadász! Denny-re rohamokban tört
rá a rémület, és szíve szerint zokogott volna. Azt gondolta, lesz ideje
legalább jövő hétig, hiszen Wildecastle nincs olyan közel. De most mégis itt
van, és valószínűleg odalent vár rá. Denselle félt, hogy a végén tényleg nem
tudja visszafogni magát, és fölkiált. Összeszorította a szemét és bal kezét a
szájába tömte, majd előbb enyhén, majd erősebben ráharapott. A fájdalom magához térítette és az agyát
ellepő köd lassan eloszlott.
Le kell mennie.
Jobb előbb találkoznia a farkasvadásszal, mint utóbb. Mélyet sóhajtott, majd
fölállt, és elindult lefelé a lépcsőn. Már a felénél tartott, mikor eszébe
jutott valami. Lehajtotta a fejét és végignézett magán.
Csak egy szál
hálóing volt rajta. Denny fölszisszent; így nem láthatja az idegen! Megfordult
és visszarohant az emeletre. Nagy lendülettel kitárta az ajtót, majd óvatosan
becsukta maga mögött.
Előkeresett a
szekrényéből néhány ruhát és a csizmáját, majd elkezdett átöltözni. A haját
kifésülte és szabadon hagyta, derekára egy vastag bőrövet kötött és elrejtett
benne egy kést, a biztonság kedvéért.
Denselle
megragadta a sarokban álló kancsót és egy tálba vizet öntött. Beledugta a kezét
a vízbe és megmosta az arcát. A hideg víz néhány perc alatt észhez térítette.
Denny hagyta, hogy lecsöpögjön az arcáról, majd egy szakadt rongyban megtörölközött.
- Denselle!
Gyere, egyél valamit! – hívta Clove, amint meglátta kishúgát az ivóban. Denny
engedelmesen odament hozzá és elvett tőle egy tál sajtot és kenyeret. Szíve
szerint azonnal rákérdezett volna a farkasvadász dologra, de nem merte, mert
akkor rájönnének, hogy kihallgatta őket.
- Köszönöm,
Clove. – ült le egy székre, majd elgondolkodva enni kezdett. Mégis hogyan
terelhetné a szót rá, vagy inkább csak várjon?
- Én most
elmegyek a térre, Denny. Itt maradnál helyettem? – kérdezte. Denny fölkapta a
fejét.
- Miért? –
kérdezte, mire Clove izgatott lett, és félénken Jack és Morton irányába
pislogott.
- Kora reggel
visszajött Robert...és itt van a farkasvadász is! – mondta, mire Denselle
kérdőn fölhúzta a szemöldökét. – Így van! Kimentek a térre, megnézni Shann
nyomait. Szerintem a fél falu kint lesz! – magyarázta és egyre izgatottabb
lett. – Itt hagyom a kulcsokat. Ha jönni akarsz, zárkózz be! – nyomta húga
kezébe a nehéz vaskulcsokat Clove. Egyetlen mozdulattal kilendült a pult mögül
és az ajtó felé indult, Mortonnal és Jack-kel.
- Csak semmi
móka, nagylány! – vigyorgott rá Jack, mire Denny elmosolyodott. Tudta mire
gondol a juhász, és nem, nem fogja kifosztani a kocsma italkészletét.
Befejezte az
evést, majd megtörölte a kezét. Fölkapta a kulcsokat és kiment a délelőtti
napsütésbe. Egy pillanatig süttette magát a napon, majd megfordulva bezárta
maga mögött az ajtót. Nem is tudta eldönteni, hogy fusson-e, vagy nyugodtan
sétáljon inkább. Végül az előbbi mellett döntött, és nekiiramodott. Maga sem tudta
miért rohan annyira, talán, hogy megszabaduljon a reggeli élményektől, vagy
csak túl akart esni az egészen.
Tristan
Még tisztán
emlékeztem annak a nőstényfarkasnak a vicsorgására, mikor megjelent az a férfi
Ruthestone-ban és a segítségemet kérte.
Apám szerint
lassan kihalnak az ’óriásfarkasok’, már csak néhány példány van belőlük. Azt
hittem, hogy az a fenevad lesz az utolsó ebben az évben, de tévedtem. Egész
évben csak két farkassal találkoztam. Valóban kevesen vannak. Erre, legnagyobb
meglepetésemre, épp, hogy végeztem az egyikkel, már jön a következő.
A férfi Robert
néven mutatkozott be nekem. Azt mondta apám ölte meg öt évvel korábban a
farkasukat, de most valami átok segítségével újra megjelent. Azt mondta már
lassan egy évszázada, próbálják elűzni, de nem sikerült nekik, azt mondta, a
farkast Shann-nak hívják. Érdekes, ki ad valaki nevet egy gyilkos ragadozónak?
De hiába kapta a
Shann nevet, én megfosztom tőle.
Alig három nap
alatt megérkeztünk Greenwoodba. A negyedik nap reggelén, kora hajnalban már a
falusi ivóban ültem egy kupa sörrel a kezemben.
Robert azt mondta
övé a kocsma, úgyhogy bármit kérek tőle, megkapom. Máris munkához akartam
látni, mert akkor elmondhatnám, hogy egy hét alatt két farkassal is végeztem.
Robert megértette, de előbb még fölment az emeletre és fölkeltette a húgát.
Megkérdeztem tőle, miért tette, mire azt felelte éhes, és, hogy Clove készíti
számára a legjobb étket.
Csinos lány ez a
Clove. Nem túl magas, de nem is túl alacsony, inkább valahol a kettő között
van. Hosszú, szőke haja, majdnem a fenekéig ér, a szeme pedig egészen furcsa.
Olyan halványabb sötétkék. Apám azonnal azt akarná, hogy vegyem feleségül.
Gyönyörű lány és
korban is megfelelne, de úgy érzem nem nekem való teremtés.
Clove azt mondta,
legyünk csendben, nehogy fölébresszük Denny-t.
- Ki az a Denny?
– kérdeztem.
- Denny? Denselle
a húgunk. – felelte helyette Robert. Őszintén kíváncsi lettem, hány húga van
Robertnek. Ráadásul Denselle! Gyönyörű szép neve van. Szívesen megismerném.
Miközben ettünk,
Clove folyamatosan beszélt. Szemet szúrt, hogy le sem veszi rólam a szemét. Már
kissé zavart, a folytonos kérdéseivel.
De legalább
megtudtuk tőle, hogy volt még egy támadás. A farkas már odáig merészkedett,
hogy betörjön a faluba! Sokkal okosabb ez a Shann, mint gondoltam. Nem lesz
könnyű elbánni vele.
Megkértem
Robertet vezessen el a térre, mert látni akartam, hol jött be és távozott az
állat.
Ahogy reméltem a
tér és az utca is sáros volt. Jól látszódtak a farkas nyomai, bár némelyik
összemosódott emberi nyomokkal. Lassan elindultam egy szűk járat felé, ahonnan
a farkas jött. Egészen a kis utca végéig elmentem, de félútnál már csak emberi
nyomokat találtam.
Az egyik
pillanatban még emberi nyomok, a másikban pedig már egy farkasé. Leguggoltam
oda, ahol az összetalálkozott a kettő és jobban szemügyre vettem. Mi lehet ez?
Talán Shann a tetőkön jött? Vagy valaki behozta volna?
Teljesen
elmerülhettem a gondolataimban, mert arra eszméltem csak föl, hogy Robert
döbbenten megszólal a hátam mögött.
- Denselle?
Fölkaptam a
fejemet és ott állt előttem. Kissé bosszantott, hogy tönkreteszi a nyomokat, és
már majdnem szóltam volna neki, de aztán jobban végignéztem...Azt gondoltam
neki is ugyanolyan hosszú, fényes szőke haja van, mint a nővérének. De nem neki
csillogó éjfekete haja volt, mely a derekáig ért. Bőre egészen halvány, ami még
jobban kiemeli gyönyörű zafírkék szemeit, az ajkai pedig egy vörös rózsára
emlékeztettek.
Clove-nál egy
kicsivel magasabb és vékonyabb volt, egészen nőies alakkal. Alig akartam hinni
a szememnek.
- Nos, találtál
valamit, Tristan? – kérdezte Robert. Fölálltam, és visszaerőszakoltam a
tekintetemet a lányról a farkas nyomaira. Magam is alig akartam elhinni, és szó
szerint őrültség, de más magyarázat nincs.
- Nos, a
farkasotok vagy a tetőkön jött be a faluba...vagy Shann egy ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése