4. fejezet - Amelie

She Wolf

Farkasvadász

4. fejezet - Amelie

♥ Jonathan szemszöge ♥

Denselle megint meglepett. Mindig meglep. Talán ezért is szeretem annyira. Magam sem tudom miért mentem bele a kis játékába, de megtettem. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ezt nem lenne szabad, de vállaltam. Bevallom volt egy kis hátsó szándékom. Nem tudtam, hogy mit hoz számomra a jövő, de a fogadás váratlanul ért, és ott már azonnal tudtam, hogy bármi is lesz, én csak győzhetek. Persze éreztem, hogy Denny minden vágya, hogy leitasson, és ha ez az ára a kis hátsó szándékomnak, hát megfizetem. Bár előtte ittam már jócskán, az öreg Alambae-vel, azért mégiscsak bevállaltam. Egy lány nem győzhet le és nem is győzött. Húsz korsót kértem magamnak és Denselle-nek is. Be kell vallanom, hogy nagyon meglepett, amikor tizenötnél a következőért nyúlt. Nekem már sajgott mindenem, és már föladtam volna, de nem mertem megtenni. Hajtott a tánc utáni vágy és a büszkeség szava. Meg persze én már előtte ittam tisztességgel. Abban a pillanatban a pokolba kívántam a jó öreg Alambae gazdát, de akkor olyat tett, amiért a hálám örökké üldözni fogja. Elordította magát, de úgy, hogy majd’ megsüketültem. Persze erre a kocsmában tartózkodó jónép mind odasereglett hozzánk. Alambae gazda fogadást kínált nekik, és ők mind rám fogadtak. Ez jól esett, új erőt adott nekem. Ránéztem Denny-re és rögtön, láttam rajta, hogy ezért még mindannyian megfizetnek majd, de keserűen. De ki is bízna egy lány győzelmében? Senki. Ezt ő is érezhette, mert a tizennyolcadik után föladta.

- Elvesztetted a fogadást! – kiáltottam diadalittasan. Denselle nem válaszolt, csak nézett rám gyönyörű kék szemeivel. Vajon mi járhatott a fejében?

- Az Őszünnepen... – kezdtem, de teljesen belezavarodtam. Kellett nekem annyit inni! - ...ott leszek. – mondtam, mert éreztem, hogy Alambae gazda megragadja a bal karomat. Elkezdett kifelé vonszolni, pedig még nem akartam menni. Meg akartam még mondani Denselle-nek, hogy ha belehalok is, de elmegyek az ünnepre! És akkor táncolnia kell velem.

Fogalmam sincs, hogyan jutottam haza. Csak arra emlékszem, hogy Alambae gazda kirángatott a kocsma ajtaján. Talán elájultam. Már esteledett, mikor magamhoz tértem. Szörnyen éreztem magam, a gyomrom úgy égett, mintha parazsat ettem volna, a fejem kóválygott, és rettentően szédültem. Robert söre gyenge, nem is értettem mitől vagyok rosszul. Ha ma este sikerül táncolnom Denselle-lel, akkor csak az esküvőmön iszok újra sört. Nem nagy titok. Már hétéves korom óta szerelmes vagyok a lányba. És hogy mi hozott össze vele? Az apja és az apám jó barátok voltak, de Denselle születése után egy évvel eltűnt. Elhagyta a családját és csak egy levelet hagyott maga után. Azóta sem tért vissza soha. Én akkor voltam négyéves, és attól a májusi naptól kezdve mindennap eljártunk apámmal Denny családjához. Őszintén, láttam ahogy fölnőtt.  Aztán alig múlt tízéves, amikor az édesanyját megölte a farkas. Jól emlékszem, nyár vége volt, a bátyja már harmadnapja volt távol. Két nappal később félholtan hozták vissza, Shann testével együtt. Azon az éjszakán mindenki ünnepelt, olyan volt, mint tíz év Őszünnepe együttvéve. De hiába kerestem Denselle-t, nem találtam sehol. Aztán elmentem a házukhoz. Ott volt a bátyja mellett, akit a nővérei ápoltak és Morton mindent megtett, hogy meggyógyítsa. Hogy is várhattam el, hogy eljöjjön az ünnepségre? De nem a bátyja miatt aggódott, az első kérdése hozzám az volt, hogy hol van az anyja. Nem tudtam rá mit válaszolni, csak megígértem neki, hogy megkeresem Marie-t. De nem találtam meg.

Négy nappal később Shann teste eltűnt, viszont Denny anyját, Marie-t megtalálták. Shann ölte őt meg. Senki sem tudta mi történt, vagy hogy hogyan. Többen állították, hogy a farkas még élt, amikor a faluba hozták, és amikor senki sem figyelt, megszökött és megölte az első embert, akit megtalált. De ez csak egy legenda. Viszont ez megmagyarázta a farkas újbóli fölbukkanását. Shann élt, négy nappal később megszökött, gyilkolt, majd elmenekült, és most öt évvel később bosszút áll. Elpusztíthatatlan.

Denny nem mutatja, hogy fél a farkastól, vagy bosszút kívánna állni rajta, de én tudom, hogy nem így van. Nem engedhetem, nem engedem meg neki, hogy ostobaságot csináljon, mert ha baja esik, azt nem tudnám elviselni. Senki sem tudja, mert senkinek nem mondtam, de azt akarom, hogy ő legyen a feleségem. Tökéletes lenne az életem mellette. Denselle az, akire szükségem van, hogy mellettem, legyen és én mellette legyek.

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, ezek adtak erőt, hogy eljussak a térre. Vettem egy nagy levegőt és ellöktem magam a faltól, aminek eddig nekitámaszkodtam. Nem kellett sokáig keresgélnem, szinte azonnal rátaláltam egy sötét zugban. Közöltem vele, hogy illene rendeznie a tartozását, és nagy döbbenetemre, ő nem ellenállt. Követett, amikor kivezettem a rejtekhelyéről és a táncoló párok közé álltam. Tudom, hogy nem szeret táncolni, de megtette értem, és táncolt velem. Egy apró lépés a győzelmem felé...

♥ Denselle szemszöge ♥

Vadász. Áldozat. Farkas. Préda.  Ha te vagy a farkas, te vagy a vadász. Sosem fordítva. Most mégis úgy érzem, hogy én vagyok a préda. Én vagyok a vad, mely besétált a szenvedély csapdájába és mielőtt végeznek vele, még elveszik tőle azt, amit adhat. A büszkeségét, a nemességét, majd az életét.

Vadász vagyok. De Jonathan is az, és az ő szemében én jelentem az áldozatot. A prédát, melyet be kell fogni és meg kell szelídíteni, hogy az övé lehessen. És ha már egyszer az övé, sosem engedi el, örökké a foglya marad.

Préda vagyok. Farkas. Nemes vad, mely a vadászok között is a hercegé. Vadászok hercege... Ő fogta be, szelídítette meg és győzte le. Kiölte belőle a vadságot, a szabadságot, a bosszúvágy csíráját. Tönkretette, hogy engedelmes, szelíd lényt képezzen belőle. A vad farkast szelíd szarvassá tette. Átváltoztatta.

Fogoly vagyok. Egy vadász, egy herceg foglya. Becserkészett, majd bezárt a szerelem börtönébe, és édes csókjával lezárta azt.

Megbénított és én nem tudtam szabadulni. Képtelen voltam elmenekülni, elkerülni azt, hogy kiölje belőlem a vadságot...Shannt. Lehet, hogy én vagyok a farkas, a hatalmas vadász, de most csak áldozat vagyok. Én vagyok a farkas, de Jonathan levadászott, és most megpróbál megölni a szenvedély tőrével. Nem gondoltam volna, hogy egy csók veszélyesebb lehet a lándzsánál vagy a kardnál. Főleg nem a vadászom, a fogvatartóm csókja.

- Élvezed? – Jonathan fölemelte a fejét és rám nézett ezüstszín szemeivel. Láttam benne a vágyakozást és a mámort, olyat, ami bennem nem volt. Nem akarom elveszíteni a vadságomat. Lehet, hogy megforgatja bennem a tőrt, de örökké vad farkas maradok.

- Nem. – suttogtam, de zsibbadt volt az agyam a csók után.

- A szíved nem ezt mondja. – Csak ekkor vettem észre, hogy a szívem hevesebben ver, mint eddig bármikor. Mi ez? Halálra rémültem, még sosem éreztem magam ekkora veszélyben. Lehet, hogy Jonathan veszélyesebb rám nézve, mint a farkasvadász? A farkasvadász Shannt akarja elkapni, de ő Denselle-t. Engem.

Jonathan karja megfeszült a derekamon, s még közelebb húzott magához, annyira, hogy már nem csak a saját, de az ő szívverését is éreztem. Egészen közel hajolt hozzám, éreztem a leheletét az arcomon, ahogy nekitámasztotta a homlokát a homlokomnak.

- Még mindig nyuszinak tartasz? – suttogta olyan halkan, hogy alig értettem.

- Örökké az maradsz. – szinte már beszélni sem tudtam, teljesen legyengültem, csak abban tudtam bízni, hogy Jonathan megtart. Arra számítottam, hogy erre a feleletre majd fölháborodik, mérges lesz, de csak fölemelte az egyik karját és kisöpörte egy hajtincsemet a szememből.

- Örökké... – még mielőtt fölfoghattam volna mit tesz, újra megcsókolt. De ez a csók még tüzesebb, még rejtélyesebb volt, mint az első, ontotta magából a vadságot és a vágyakozást. Egyszerre minden eltűnt a külvilágból, forogni kezdett körülöttünk és kénytelen voltam megkapaszkodni Jonathanban, ha nem akartam elesni. Nem akartam, hogy vége legyen, de nem akartam Jonathan foglya lenni. A pánik lassú hullámokban öntött el, de akkor érte el a tetőpontját, amikor Jonathan csípője nekifeszült az enyémnek. Meg akartam szakítani a csókot, el akartam őt lökni magamtól, de nem tudtam megtenni. Valami furcsa bódultság telepedett rám, elöntötte az agyamat, és csak a csókra tudtam koncentrálni. A csókra, mely akár a vesztemet is okozhatja. A csókra mely minden pillanatban egyre édesebb. És aminek azonnal megálljt kell parancsolni. De hogy is lehetne, ha a falu legsármosabb férfija tart a karjában? Uramisten! Mi lesz velem?

- Hanry! – A kiáltás olyan váratlanul ért, mint maga a csók. Először nem is foglalkoztam vele, inkább mégjobban belemerültem a csókba, de a második kiáltást már nem hagyhattam figyelmen kívül.

Jonathan bódultan fölemelte a fejét és a hang irányába nézett. Még volt annyi erőm, hogy én is ugyanezt tegyem, de csak homályos foltokat láttam. Nem az én nevemet kiáltozták, hanem a nővérem, Adele férjéét.

- Hanry! Adele...a feleséged...azonnal menned kell! – Cassandra volt az, Alambae gazda második lánya. Lélekszakadva rohant, ahhoz a padhoz ahol Hanry és a csatlósai ültek. – Siess! Adele...megindult a szülés. – Cassandra kétségbeesett. Lehet, hogy a mészáros annyira részeg, hogy nem is érti, mi történik?

Ránéztem Jonathanra, aki zavarodott tekintettel nézett vissza rám. Hogy is ne nézne így, amikor talán élete egyik legszebb pillanatát szakították félbe?

- Mennem kell – súgtam oda neki. Ő aprót bólintott, de szerintem föl sem fogta, amit mondtam neki. Lassan kibontakoztam a karjaiból, és elindultam Hanry felé, aki még mindig tehetetlenül toporgott a helyén. Búcsúzóul végigsimítottam Jonathan arcán, majd futva indultam a mészáros irányába.

- Gyere, Hanry! Mozgás. – kiáltottam és megragadtam a karjánál fogva. Nem is tudtam, hogy van rá erőm azok után, amin keresztülmentem. Az a közel húsz korsó sör, az esti tánc és a csók. Mondhatom rendesen, fölbolygattuk a falu életét. Mindenki minket néz. Azt hiszem ezzel az Őszünnepnek vége, pedig még éjfél is alig múlt.

Három házsorral odébb belefutottunk néhány őrbe, akik az erdőt figyelték Shann után. Nem feleltem a kérdéseikre, csak Hanry motyogott nekik valamit a fiáról, és erre mindannyian egyszerre kiáltottak föl. Örömteljes, hangos kiáltás volt, de alig hallottam meg. Azt is alig érzékeltem, hogy még mindig magam után húzom a mészárost és valami iszonyatos erővel szorítom a karját.

A házuk előtt megálltam. Az emeleten égett a lámpa, de nem hallatszódott semmi, amit akár jó jelnek is vehetünk. Néhány perc habozás után föltéptem az ajtót és berontottam rajta. Hanry már összeszedte magát annyira, hogy képes legyen maga megtenni az utat felfelé. Kettesével szedtem a fokokat, és próbáltam nem odafigyelni a mészárosra, aki elkezdett mögöttem kiabálni. Igen, apa lesz, és fia fog születni. Annyit hallottam már ezt. Ekkora ember, aki minden érzelem nélkül veszi el az állatok életét, most ennyire tehetetlen legyen.

A lépcső tetején lelassítottam. A folyosó sötét volt, csak a szemben lévő ajtó mögül hallatszódtak hangok és szűrődött ki némi világosság. Hanry öles léptekkel megindult felé, majd egy határozott mozdulattal benyitott. Én kissé lemaradva követtem őt. Biztos voltam benne, hogy nem szívesen látnak itt.

Clove jelent meg az ajtóban és intett, hogy menjek be, s amint beléptem, lassan becsukta mögöttem az ajtót. A nővérem a nagy hitvesi ágyban feküdt, a bábaasszony és Morton mellette állt. Adele karjában ott feküdt a fia, akit Hanry elbűvölve figyelt. Adele lassan fölemelte és a férje karjába helyezte a csecsemőt. Látszott rajta a fáradság, de a boldogság is.

- Ő Amelie. – mondta halkan. Mi? Hogy lehet egy fiúnak az Amelie nevet adni? Mégis kinek az őrült fejéből pattant ez ki?  - A lányod. – fejezte be előbbi gondolatát. Lány? Úgy meglepődtem, hogy pillanatokra elfelejtettem levegőt venni. Hogyhogy lány? Hanry biztosan állította, hogy fia lesz. De...mi baja Hanrynek?

Még mindig elbűvölve nézte az alvó gyermeket, de mintha csalódottság vegyült volna bele. Kellett egy kis idő mire fölfogtam: fiút akart, de lánya született.

- A Őszünnepen született. Még sosem fordult elő ilyen. Hanry, a lányod szent gyermek. – közölte vele Morton.

Szent gyermek? Amelie? Szerintem nem az. Akár szent, akár nem...én csak a farkast látom benne.



Na igen...egy héttel később, mint ígértem, ráadásul a vártnál rosszabb is lett. Valahogy most nincs ihletem az íráshoz. De ma telihold, úgyhogy mindent bele!!